Európa legjobb vízilabdázója: tökéletes évem volt

A LEN szakmai szavazásán Varga Dénes érdemelte ki az év legjobb európai vízilabdázója címet, megelőzve Nagy Viktort. A győztes a vlv.hu-nak nyilatkozott.


Varga Dénes szerint sok mindennek volt köszönhető, hogy ilyen évet zárt 2013-ban! Meglátásairól a vlv.hu-nak nyilatkozott: "Örülök a díjnak, természetesen. Olyan évvé sikerült tenni ezt a 2013-at, amire jó lesz visszaemlékezni a pályafutásom végén. Sok összetevője volt ennek, kezdem azzal, hogy az előző szezonban, amely végül Barcelonával zárult, elég sok pluszmunkát végeztem és biztos vagyok abban, hogy ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy jó formába kerüljek és úgy tudjak játszani, ahogy játszottam. Ezt a pluszmunkát pedig csak olyan háttérrel tudtam elvégezni, amit a családom, a feleségem teremtett meg, leginkább a feleségem, mert ő volt itt velem, ő élte át nagyjából ugyanazt, amit én. Nagyon hálás vagyok neki, de ez még mindig nem lett volna elég, ha nem sikerül egy különleges együtállásnak köszönhetően olyan csapatnak összejönnie, amilyen ez az idén nyári csapat volt - stábostul, edzőstül, játékosostul, mindenki hozzájárult ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Valahogy így tevődik össze ez az én egyéni elismerésem háttere."

A játékos szerint Benedek Tibornak is kulcsszerepe volt abban, hogy Európa legjobbjának válaszották 2013-ban.

"Bármi is lesz a jövőben, nyerünk, vagy akárhányadikok leszünk, az biztos, hogy ez az év különleges élmény marad, mert nagyon érdekes volt megélni az egésznek az evolúcióját, azt, hogy ez a siker hogyan alakult ki. Az elmúlt évek sikertelensége után Tibi egész új szemléletet hozott be, s ennek hatékonysága látványosan érzékelhetővé vált, már a nyár elején lehetett érezni, hogy itt nagy változás zajlik, mindenki egy irányba tart. Hozzáteszem: ez csak idénre vonatkoztatható. Innentől más nehézségekbe fogunk ütközni. Erre a szezonra volt "érvényes" és ez akkor is így lett volna, ha nem jön nekünk össze ez a csoda. Nyilvánvalóan nagyon örülök, hogy még össze is jött..." - zárta mondandóját a díjazott játékos.

Videók