Döntetlent játszott holland riválisával a Szentes

Döntetlenre végzett vasárnap a negyeddöntős párharc első mérkőzésén a Szentes a holland Leiden vendégeként a női vízilabda LEN Kupában.


A katwijki Aquamar medencéjében a magyar együttes szerzett vezetést, a hazai egyenlítést követően pedig a nagyszünetig rendre egy gól volt az előny hol ide, hol oda. Zantleitner Krisztina vezetőedző – aki előzetesen szoros végeredményre számított – az MTI-nek a helyszínről elmondta, hogy együttesének a harmadik negyedben sikerült kétszer is kéttalálatnyira növelnie a különbséget (3-5, 4-6), ám a hollandok a negyedik játékrészben 6-6-nál utolérték a magyarokat. Utána még három alkalommal is a Szentes vette vissza a vezetést, de a hazaiak mindannyiszor egyenlítettek, s 20 másodperccel a vége előtt mentettek meg egy pontot (9-9).

Ezzel együtt a továbbjutásra immár a LEN Kupa legutóbbi kiírásában harmadikként zárt Szentesnek van nagyobb esélye, amely idehaza december 17-én 18 órától játssza a visszavágót a Leidennel.

A két gárda az idei sorozatban már találkozott magyar vízben: a Hódmezővásárhelyen rendezett csoportkörben a csongrádi alakulat 11-8-ra győzött. Hasonló sikerhez azonban, amint arra a korábbi sokszoros válogatott vezetőedző figyelmeztetett, sokkal fegyelmezettebb játékra lesz szükség csapatától, amely nagyobb odafigyeléssel már a vasárnapi, idegenbeli meccsen is diadalmaskodhatott volna. A győzelemre, így a négy közé jutásra azonban még adott a lehetőség.

Eredmény, LEN Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
ZVL Leiden (holland) – Hungerit-UniBauÉpszer-Szentesi VK 9-9 (2-3, 1-1, 2-2, 4-3)
a magyar góldobók: Győri, Keszthelyi, Gémes, Kotova 2-2, Takács 1

 

Videók