Bravúr lenne a BL-ben szolnoki címvédés

Genovában rendezik csütörtöktől szombatig a férfi vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjét, melynek a címvédő Szolnok és az Eger révén két magyar résztvevője is lesz.


A Tisza-partiaknak nagyon nehéz utat kellene bejárniuk ahhoz, hogy újra ünnepelhessenek, ugyanis mindjárt a negyeddöntőben a tavalyi döntő "visszavágóján" a horvát Jug Dubrovnik ellen ugranak medencébe, majd siker esetén az olasz párharc győztese várna rájuk. Cseh Sándor vezetőedzőnek várhatóan nélkülöznie kell egyik legjobbját, a szerb Andrija Prlainovicot, aki a Ferencvárossal szemben elveszített bajnoki döntő negyedik felvonásán megsérült. A szakember szerint már az orvosi csoda volt, hogy beinjekciózva vállalni tudta a párharcot eldöntő ötödik mérkőzést.

 
A Szolnoknál a legnagyobb kérdés talán az, hogy milyen fizikai állapotban lesznek a játékosok, akik a zöld-fehérek elleni finálé végére érzékelhetően teljesen elkészültek az erejükkel a hosszú és fárasztó klubszezon után.
 
A magyar bajnoki bronzérmes Egernek könnyebbnek ígérkezik az útja, hiszen a negyeddöntőben a spanyol Barcelonetát kellene legyőznie, majd a négy között a görög Olympiakosz és a német Spandau Berlin összecsapásának győztesével találkozna. Talán éppen ezért is a hevesiek az éremszerzést jelölték meg egyértelmű céljuknak az olaszországi tornán.
 
A nyolcas döntő menetrendje:

csütörtök:
negyeddöntő:
Olympiakosz (görög)-Spandau Berlin (német) 16.00
ZF-Eger-CN Barceloneta (spanyol) 17.30 - M4 Sport és m4sport.hu
Jug Dubrovnik (horvát)-Szolnoki Dózsa 19.00 - M4 Sport és m4sport.hu
Pro Recco (olasz)-Brescia (olasz) 20.30
 
péntek:
az 5-8. helyért: 16.00 és 17.30
elődöntő (Olympiakosz/Spandau Berlin - ZF-Eger/CN Barceloneta és Pro Recco/Brescia - Jug Dubrovnik/Szolnoki Dózsa) 19.00 és 20.30
 
szombat:
a 7. helyért: 16.00
az 5. helyért: 17.30
bronzmérkőzés: 19.00
döntő: 20.30

Videók