Az utolsó negyedben nagyot küzdött, mégsem örülhetett a Ferencváros

Ez nem a magyar csapatok napja volt.


A Ferencváros és a BVSC is vereséggel kezdte a női vízilabda Euroliga selejtezőjét csütörtökön.

Az európai szövetség honlapja szerint a zöld-fehérek Rómában a CE Mediterrani együttese ellen ugrottak medencébe, és már az első negyed után ötgólos hátrányban voltak. A fővárosi csapat az utolsó játékrészre szívós játékkal ugyan egy gólra visszazárkózott, de fordítania nem sikerült.

A BVSC az első negyedben még jól tartotta magát, a második játékrészt azonban 5-0-ra elveszítette és végül simán kikapott a görög Vuliagmenitől.

A négycsapatos selejtezőcsoportokból három-három együttes jut a 16-os főtáblára, melynek alanyi jogon tagja a Dunaújváros és az UVSE.

Eredmények, selejtező:

B csoport (Róma):
CE Mediterrani (spanyol) - FTC-Telekom Waterpolo 10-8 (6-1, 0-1, 2-4, 2-2)

C csoport (Berlin):
Vuliagmeni (görög) - BVSC-Zugló 13-5 (3-3, 5-0, 3-1, 2-1)

Borítókép: Fradi.hu

Videók