Az '56-os évforduló alkalmából emlékezzünk a melbourne-i hősökre!

Közvetlenül a forradalom után úgy utaztak ki a magyar sportolók Melbourne-be, hogy szívükben és fejükben még ott motoszkáltak a revolúció fájó és egyben felemelő emlékei. Sokan féltek, hogy a véleményük miatt üldözni fogják őket, ezzel szemben a politika attól tartott, hogy az olimpia után nem fognak hazatérni a sportolók. Képzeljük csak el, milyen lehetett egy ilyen roppant feszült politikai légkörben elutazni életük legfontosabb eseményére!

A melbourne-i vérfürdő a vízilabda történetének leghíresebb összecsapása, amelyet Magyarország és a Szovjetunió válogatottja vívott a melbourne-i olimpián, egy hónappal az 1956-os forradalom leverését követően. 

Az eseményt a mindenki által ismert politikai előzmények miatt elszabaduló indulatok jellemezték a medencében és a nézőtéren is.

A tornadöntő csoportkörébe hat csapat jutott. A csoportkörben vívott egymás elleni mérkőzések eredményeit beszámították, így mindegyik csapatnak a maradék néggyel kellett játszania egy-egy mérkőzést. A magyarok a szovjetekkel két forduló után játszottak, mindkét csapat megnyerte a hatos döntő első két meccsét, de a szovjeteknek volt egy vereségük még a csoportkörben, ugyanis Jugoszláviától kikaptak 3–2-re. 1956. december 6-án ez a meccs mind a helyszíni közönség, mind a magyarországi szurkolók számára történelmi jelentőségűvé nőtte ki magát Magyarország és a Szovjetunió csapata között. A hatezres nézőtérre nyolcezren zsúfolódtak be, miután a kétfontos jegyekért 30-40 fontot is odaadtak. A tömeg kezdettől tüntetően a magyar csapatot biztatta, és a szovjetek minden labdaérintését hatalmas füttyszó kísérte.

A közhangulattól is támogatott magyar játékosokkal szemben a szovjetek tehetetlenek voltak. Miközben az állandóan támadó magyarok már négy gólt lőttek, a szovjeteknek folyamatosan meghiúsult a magyar védelem feltörésére tett minden egyes kísérlete. Próbálták eltalálni a felső sarkot legalább messziről, de rendre fölélőttek, a kevés kapura menő labdát pedig Boros leszedte. A magyar és szovjet játékosok között egyébként eredetileg nem volt rossz viszony, hiszen az előző években éppen a magyarok tanították meg őket vízilabdázni. A magyarok most sem játszottak durván, de a tempójuk elsöprő volt.

Ezen a meccsen alkalmazta a világon először a magyar válogatott a zónavédekezést.


A kép Zádor Ervinről, mely bejárta a világsajtót (forrás:waterpololegends.com)

Zádor a The Sun címlapján (forrás:waterpololegends.com)

A nézőtér ünnepelt, néhány perccel a mérkőzés vége előtt a magyarok 4–0-ra vezettek, így már biztos volt a győzelem. Ekkor történt az az emlékezetes esemény, amelyről az elődöntő a „vérfürdő” nevet kapta: Valentyin Prokopov, a szovjet center elvesztette a fejét. A szovjet csapat egyik legjobb játékosát kezdettől Bolvári felügyelte, minden akcióját megakadályozva. Prokopov könyökkel teljes erejű víz alatti ütést mért ellenfelére, de az épp mögé érkező Zádor Ervin arcát találta el, akinek a bőre felrepedt a szeme alatt. Vére nemsokára vörösre festette a medence vizét.

„Vérzel” – mondta Zádornak Gyarmati a vízben, mire Zádor hűvösen felelt: „Tudom.”

Amikor a vérző játékost lecserélték, nem a kispadnál az öltöző bejárata felé szállt ki a vízből, hanem a medence túlsó oldalán. Ezáltal végig kellett mennie a tribün előtt. Bár a sebe nem volt túl nagy, de a lecsorgó vér a vizes testen lassan kezdett szétterjedni. A 21 éves Zádor Ervin egy kicsit a magyar forradalom hősévé is vált, ahogy vértől vöröslő felsőtesttel a tribün előtt végigvonult. Ervin még kente is a vért. Az extázisban lévő szurkolók között ekkor pillanatok alatt elszabadultak a Szovjetunió elleni indulatok. Százak vetették át magukat a korláton, akadt, aki a magyaroknak osztott tanácsot, mások a szovjeteknek akartak nekitámadni. A találkozót nem lehetett befejezni, ezért a mérkőzést nem egészen egy perccel a hivatalos befejezés előtt magyar győzelemmel lefújta a bíró. A szovjet játékosokat a rendőrök kimenekítették az uszodából, a tömeg pedig a magyarokat ünnepelte. A nézők és a média szimpátiáját élvező magyarok „revansot” vettek a szovjetektől, 4:0-ra győztek. Az esemény híre a véres testű Zádor fényképével nemsokára bejárta a világsajtót.

A mérkőzés korabeli felvételről:



Bár az emberek emlékezete ezt a találkozót őrzi az olimpia döntőjeként, a valódi elsőség kérdése nem itt, hanem a következő napon dőlt el.

A magyar csapat a jugoszlávokat 2-1-re verte meg december 7-én az utolsó mérkőzésen. A magyar csapat 20:3-as gólaránnyal, valamennyi mérkőzését megnyerve állt fel a dobogóra.

Az aranyérem átvétele után Zádor, Gyarmati, Jeney és Kárpáti úgy döntött, hogy nem tér haza Magyarországra.

A melbourne-i olimpián a magyar sportolók kilenc aranyérmet nyertek, és ezzel az éremtáblázat negyedik helyét foglalták el. Az éremtáblázaton az első helyet a Szovjetunió szerezte meg.

Az akkori események ihlették a 2006-ban bemutatott Szabadság, szerelem című filmet. A vízilabdázók nevét a filmben megváltoztatták, a híressé vált ütés elszenvedője (a film főszereplője, Fenyő Iván alakításában) a Szabó Károly nevet kapta.

A film előzetese:


 

Borítókép: waterpololegends.com
Forrás: Wikipedia