A Fradi és a Szolnok vívja a döntőt

Az FTC a Vasast, a Szolnok a BVSC-t győzte le az elődöntőben.


A Szolnok után a címvédő Ferencváros jutott be a férfi vízilabda Magyar Kupa vasárnapi döntőjébe.

A zöld-fehérek a szombati második elődöntőben a Vasast győzték le négy góllal a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában.

Eredmény, BENU férfi Magyar Kupa (Margitsziget), elődöntő:

FTC-Telekom Waterpolo - A-Híd-VasasPlaket 13-9 (2-1, 5-2, 4-5, 2-1)

A Vasas jutott vezetéshez, de a Ferencváros még az első nyolc percben 2-1-re fordított, majd a második negyedben, negyedórányi játék után 6-1-re elhúzott. A harmadik játékrészből két perc pergett le, és már 9-3-at mutatott az eredményjelző, amikor magához tért a Vasas, és háromtalálatnyira felzárkózott két ízben is (7-10, 8-11). A bravúr azonban elmaradt, az FTC 13-9-re nyert, így döntőzhet.

A teljes mezőny egyik legjobbjának Jansik Szilárd bizonyult, aki nemcsak szerelésekkel, hanem három góllal is segítette a Ferencvárost, amely 2019 előtt 2018-ban is kupagyőztes volt.

Korábban:
Szolnoki Dózsa - BVSC-Zugló 11-5 (3-0, 3-0, 2-2, 3-3)

A tavaly a fináléba jutásért vívott meccsen a későbbi győztes FTC-vel szemben alulmaradó Szolnok villámrajtot vett, míg a fővárosi vasutascsapat két negyeden át csapnivaló játékot nyújtott. Jellemző a mérkőzés képére, hogy a BVSC a harmadik játékrész közepén, 0-8-nál szerezte első gólját.

A Szőnyi útiak utólag kerültek be az MK elődöntős mezőnyébe, mégpedig azt követően, hogy a múlt évi döntős OSC egészségügyi okok miatt elállt a szerepléstől. A visszalépést Becsey Péter, az újbudaiak sportigazgatója azzal indokolta csütörtökön, hogy az elmúlt időszak tíz játékosukat érintő tömeges megbetegedései után, az egészségügyi kockázatra való tekintettel nem vállalják a felelősséget játékosaik mérkőzéseken való részvételéért.

Az OSC helyét a Budapesti Honvéd SE vehette volna át, ám tekintettel arra, hogy hasonló okok miatt ez a csapat sem tudott kiállni, a BVSC együttese játszhatott a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában.

A vasárnapi program:
a 3. helyért: BVSC-Vasas 18.45
döntő: Szolnok-FTC 20.15

Kép: Illyés Csaba/vizilabda-szolnok.hu

Videók