Az Európa Kupa-győzelemről beszélt a férfi vízilabda szövetségi kapitány

Maguknak is bizonyítottak a játékosok.


Märcz Tamás a hazaérkezést követő hétfői sajtótájékoztatón elmondta, nagyon nehéz tornán vannak túl, a világ legjobb nyolc csapata találkozott egymással. "Nem akarjuk túldimenzionálni ezt a sikert, de ez egy jó jelzés, és haladnunk kell tovább ezen az úton" - nyilatkozott a szakember.
 
A sikerről szólva elmondta, csapata jól alkalmazkodott a szabálymódosításokhoz, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez még mindig ugyanaz a sportág, és az nyer aki jobban akar. "Mi végig bíztunk egymásban, az utolsó pillanatig hajtottak a játékosok." - tette hozzá.
 
A magyar válogatott ott lesz júniusban a világliga belgrádi szuperdöntőjében, amelynek győztese elsőként szerez kvótát a jövő évi tokiói olimpiára.
"Minden tornán, amin részt veszünk, győzni szeretnénk. Ugyanakkor a világliga egy óriási terhelést jelent, hiszen hat nap alatt hat mérkőzést kell játszani, de miért ne sikerülhetne újra? A fiúk most saját maguknak is bebizonyították, hogy képesek az ilyen feladatokra. Ez a jövőben önbizalmat és magabiztosságot adhat" - összegzett Märcz Tamás.
 
A zágrábi tornán vasárnap sorsolták ki a kvangdzsui világbajnokság csoportjait, a válogatott a spanyolokkal, a dél-afrikaiakkal és az új-zélandiakkal került a C csoportba. 
 
"Ebben a négyesben a spanyol meccs lesz az igazán fontos, nagy harc lesz majd velük a csoportgyőzelemért, amely alapvetően meghatározhatja a további szereplést a vb-n" - tette hozzá a kapitány.
 
Az Európa Kupában a magyarok Montenegró, Olaszország, majd a döntőben a házigazda és világbajnok Horvátország legyőzésével diadalmaskodtak. Varga Dénest a torna legértékesebb játékosának választották, a válogatott csapatkapitánya szerint különösen értékes volt a siker: 
"Három olyan csapatot győztünk le, ami akkor is nagy diadal lett volna, ha csak egy-egy találkozóról beszélünk, közte akár pihenővel. Így viszont, hogy egymást követő három nap tudtunk legyőzni három ilyen kaliberű együttest, különösképpen értékes ez a siker" - mondta a Ferencváros olimpiai bajnoka, aki szerint ugyan nem volt sok ideje felkészülniük a csapatoknak, de láthatóan mindenki komolyan vette a tornát.
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke kiemelte, óriási győzelmet aratott a csapat, hiszen a bajnoki és a nemzetközi kupaszezon közepén komoly terhelésből érkeztek a válogatotthoz a játékosok.
 
A tornáról elmondta, a szabálymódosításokra jól reagált a csapat, amely jól mutatja a magyar vízilabda erejét.
A belgrádi világliga szuperdöntőben a magyarok a japánokkal, a kanadaiakkal és a spanyolokkal szerepelnek majd azonos csoportban, míg a másik négyesben a házigazda szerbeken kívül az ausztrálok, a horvátok és a kazahok találkoznak egymással.
 

Videók