70. születésnapját ünnepli Csapó Gábor, olimpiai bajnok vízilabdázónk

Az 1976-os olimpián a győztes csapat tagja volt.


A vízilabdázást kilencévesen kezdte. 1972-ig az Újpesti Dózsa, 1973-ig a SZEOL AK, 1984-ig a Vasas, majd 1985-től az olasz Síracusa Palermo játékosa volt.

1970-től kezdődően tizenhat éven keresztül, összesen 272 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Játékosként része volt a magyar válogatott valamennyi ebben az időszakban elért sikerében.

Az aktív sportolást 1986-ban fejezte be. A válogatottól egy 1993-ban lejátszott világválogatott elleni mérkőzésen vonult vissza. 2000-ben beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába.

1972-től 1973-ig a szegedi József Attila Tudományegyetem, majd 1973-tól a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karának hallgatója volt. 1977-ben állam- és jogtudományi doktori oklevelet szerzett.

Visszavonulása után 1990-ig Syracusa Palermo, majd 1992-től 1993-ig a Vasas-Plaket vezetőedzője lett. 1989-ben megpályázta a szövetségi kapitányi posztot, de nem kapott szavazatot. 1994-ben Faragó Tamással Budapesten vízilabda-iskolát nyitott és egy informatikai részvénytársaságnál jogászi állást vállalt.

1998-ban jelölték a vízilabda szövetség elnökének, de nem vállalta a jelölést. 2001-től ismét edző, először az ÚTE, majd 2003-tól az FTC vízilabdacsapatánál. 

Borítókép: facebook/UTE Baráti Kör
Forrás: Wikipedia

Videók