Gurisatti: ez a válogatott bármire képes lehet a vb-n

Az aranyra pályáznak a magyar vízilabdázók Fukuokában.


Gurisatti Gréta, a magyar női vízilabda-válogatott játékosa szerint az együttes képes a döntőbe jutni és ezzel párizsi olimpiai kvótát szerezni a nyári fukuokai világbajnokságon, melyen az aranyérem megnyerése lesz a céljuk.

A 26 éves játékos csütörtökön a Nemzeti Sporthíradónak elmondta, bízik benne, hogy a nyári felkészülést majd onnan tudják folytatni, ahol a tavaly november elején magyar ezüstéremmel zárult világligán abbahagyták.

"Aki az elmúlt években figyelte ezt a válogatottat, az pontosan látja, hogy mekkora fejlődésen mentünk keresztül akár a 2017-es hazai rendezésű vb óta. Évről évre mindig egy helyezést léptünk előre, látszik a javuló tendencia, hiszen negyedik helyekkel kezdtünk, aztán jöttek a bronzérmek, majd az ezüstérmek, és már csak egy nagyon kicsi hiányzik ahhoz, hogy világversenyen a legfényesebb medál legyen a miénk" - mondta Gurisatti, és hozzátette, szerinte a női válogatott "bármire képes".

A világbajnoki ezüst-, valamint olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes vízilabdázó jelezte, azért lenne fontos megszerezni a párizsi kvótát az idei vb-n, mert az Európa-bajnokságot elcsúsztatták, arra a következő évben kerül sor, amely után jön egy következő vb, majd az ötkarikás játékok.

"Jóval sűrűbb lesz a jövő év, de ha már megvan az olimpiai kvóta, akkor egy kicsit könnyebben lehet venni, esetleg az Eb-re olyan csapatot összeállítani, amelyikben több fiatal játékos kap helyet" - fogalmazott, majd kijelentette, biztos benne, hogy a válogatott képes a fináléba jutni a júliusi fukuokai vb-n, a céljuk viszont az aranyérem megnyerése.

Borítókép: MVLSZ/Madar Dávid

Videók