"Megfűztek az öregek és nem tudtam nemet mondani"

Kásás Zoltán 75 évesen még mindig edzősködik.


Még mindig aktív, az FTC masters vízilabda-csapatát irányítja Kásás Zoltán olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, aki múlt szerdán ünnepelte 75. születésnapját.

"Megfűztek az öregek és nem tudtam nemet mondani nekik" - nyilatkozott az M4 Sport Sporthíradóban hétfőn Kásás Zoltán, aki Katonás Gergőtől vette át a masters csapatot. Hozzátette, nehéz helyzetben van, mivel az együttes tavaly megnyerte a Budapest-bajnokságot, ezért csak vesztesként távozhat, ha idén ezt nem sikerül megismételnie.

Kásás Zoltán utoljára 2017-ben ugrott medencébe, a hetven pluszosok között, de már akkor is "szenvedett".

Elmondta, hogy edzői elfoglaltsága mellett a Testnevelési Egyetemen tanít vízilabdát Kemény Dénessel, akivel 12 évig dolgoztak együtt a válogatottnál. Meglátása szerint nagyon sokat változott a sportág az évek alatt, felgyorsult a játék, és ezt nehezen tudja követni a technika. Kiemelte, hogy kollégája által vezetett válogatottban minden játékos világklasszis szinten játszott, és ilyen ritkán adódik, de azt megnyugtatónak tartja, hogy a magyarok minden korosztályban az élmezőnyben vannak.

Kásás Zoltán elmondta, mai napig csalódás számára, hogy játékosként nem sikerült megnyernie az ötkarikás játékokat, de jobban örül annak, hogy fiának, Tamásnak, ez háromszor is sikerült. Elárulta, fia nem szerette, ha ő ott ült a medence parton.

"Én szerintem ez így jó volt. Nem én nyomtam őt előre, hanem a saját tehetségéből érte el azt, amit elért." - fogalmazott Kásás Zoltán.

Borítókép: Facebook.com/ Kásás Zoltán 

Videók