"Lassan kezd leüpeledni az olimpia, de azért kell egy kis idő, hogy ezt a hosszú munkát ki tudjuk pihenni"

Bíró Attila szerint a párizsi olimpiára is éremesélyes a magyar női vízilabda-válogatott.


Bíró Attila, a tokiói olimpián bronzérmes magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint minden adott ahhoz, hogy az együttes a következő időszak világversenyein, illetve a 2024-es párizsi olimpián is dobogós legyen.

"Lassan kezd leülepedni az olimpia, de azért kell egy kis idő, hogy ezt a hosszú munkát, amely egy történelmi sikerrel zárult, ki tudjuk pihenni" - mondta kedden az M4 Sporthíradóban a szakember, akinek irányításával a magyar női válogatott először nyert érmet az ötkarikás játékokon.

Bíró Attila elmondta, a csapat annyira fiatal még, hogy elkövetkezendő évek világversenyein akár aranyat is nyerhet. Hozzátette, az idősebb játékosokról nem mond le, ugyanakkor a tervei szerint még több ifjú játékosnak lehetőséget szeretne adni.

A tréner kiemelte, erre lesz is lehetősége, mivel a rendkívül sűrű versenynaptárban a jövő évi világ-, majd az Európa-bajnokságig akár 30-35 mérkőzést is játszhat a válogatott.

A szövetségi kapitány kitért a csapat sztárjára, Keszthelyi-Nagy Ritára is, akinek annyi pihenőt adott, amennyire csak szüksége van, és bármikor tér vissza, számít rá.

Borítókép: Facebook.com/ Waterpolo 

Videók