Negyeddöntős a magyar női vízilabda-válogatott

Kicsit döcögősen, de legyőztük a japánokat.


A magyar válogatott harmadik csoportmeccsén a vártnál nehezebben ugyan, de nyert a házigazda japánok ellen a tokiói olimpia női vízilabdatornáján, s ezzel biztosította a helyét a negyeddöntőben. A pénteki találkozón 30 gól esett.

Vályi gyorsaságának köszönhetően magyar támadással indult a mérkőzés és a csapatkapitány Keszthelyi révén sikerült is megszerezni a vezetést. Miután több magyar támadás is eredménytelen maradt, Inaba centerből egyenlített, de Parkes szép találatának köszönhetően nem maradt sokáig döntetlen az állás. A japánok némi meglepetésre hatékonyabban támadtak, mint riválisuk, 4-2 után Gurisatti szépített, de az első negyed után a hazaiak álltak jobban.

Eredménytelen távoli lövésekkel indult a második nyolc perc, egy megúszás után azonban Szilágyihoz került a labda, s ő már nem hibázott. A japánok kettős fórban ismét előnybe kerültek, de Szilágyinak köszönhetően egy szép akció végén ismét sikerült egyenlíteni.


Ebben a szakaszban a dunaújvárosi pólós vitte a hátán a csapatot, sorozatban harmadik góljával pedig már a magyaroknál volt az előny. A házigazdák azonban tapadtak, Arima ötméterese után 6-6-ot mutatott az eredményjelző, majd Kudo megúszása után már újra a rivális vezetett. Lüktető volt a játék, a védekezés egyik oldalon sem működött igazán, Parkes pedig a második negyed hajrájában már a meccs 14. gólját jegyezte. A szakaszt három kapufa zárta.





Döntetlennel és egy kimaradt japán emberelőnnyel kezdték a mérkőzés második félidejét a felek, Parkes remek góljával pedig ismét átvették a vezetést a magyarok, akik ezzel együtt nagyon sok helyeztet elpuskáztak, Inaba és Hasida második találatával pedig újra a hazaiaknál volt az előny. Parkes negyedik és ötödik gólját lőtte, a két találat között azonban Arima is betalált ötméteresből, így Keszthelyi közeli találatával ismét csak egy góllal tudtak ellépni a magyarok.

A negyed aztán Gurisatti centerből lőtt góljával zárult, így a záró felvonás előtt 12-10 volt "ide".

A negyedik negyed az először eredményes Vályi közeli góljával indult, s úgy tűnt, végre sikerül leszakítani az ellenfelet. Gangl védése után Keszthelyi növelte négygólosra a különbséget, a házigazdák pedig láthatóan elfáradtak. Parkes hatodik, Inaba harmadik és Arima negyedik találatával háromgólosra csökkent ugyan a magyar előny, de a győzelem már nem forgott veszélyben. A hajrában még Gurisatti és Inaba is eredményes volt, a végeredményt pedig Szilágyi állította be egy megúszás végén.

"Örülhetünk a győzelemnek, kis szódával elment" - nyilatkozta Bíró Attila szövetségi kapitány az MTI-nek.

"Voltak periódusok, amikor nehézségeink adódtak, néhány játékvezetői ítélet pedig nem könnyítette meg a helyzetünket, de ehhez hozzá vagyunk szokva". A szakvezető hozzátette, az utolsó másfél negyedben "megmutatkozott egy-két játékosunk karaktere", és a csapat keményebben beleállt a mérkőzésbe. A következő, kínaiak elleni találkozóról Bíró azt mondta, azon nagyjából hasonló teljesítményt kell nyújtania az együttesnek, mint az Egyesült Államokkal szemben egygólos különbséggel megnyert meccsen. "Nagyon nehéz lesz, mert a kínaiak egy fizikális, erővízilabdát játszanak" - fogalmazott a kapitány.

A hatgólos Parkes úgy értékelt, csapattársai nagyszerű labdákat adtak neki és jól olvasták a mozgását.

"A következő mérkőzéseken védekezésben többet kell nyújtanunk, de mindannyian tudjuk, hogy képesek vagyunk ennél sokkal jobban játszani. Remélem, hogy ezzel a maival a torna számunkra legrosszabb meccsén túl is vagyunk" - nyilatkozta.

A félidőben csereként a kapuba álló Gangl Edina elárulta, előzetesen már megbeszélték, hogy Magyarival "felesben" fognak védeni, de az csak közvetlenül az összecsapás előtt dőlt el, hogy nem ő kezd.

"Lehetséges, hogy egy picit át tudtam segíteni a lányokat a holtponton. Miután beálltam, próbáltam hangosan irányítani őket, mert úgy éreztem, hogy addig nem működött megfelelően a kommunikáció"
- mondta Gangl.

Bíró Attila Európa-bajnoki bronzérmes, világliga-második együttese három forduló után két győzelemmel és egy döntetlennel áll, a következő mérkőzését pedig Kínával vívja, vasárnap.

Női vízilabdatorna, B csoport:

Magyarország-Japán 17-13 (3-4, 4-3, 5-3, 5-3)

Tacumi Vízilabdaközpont, zárt kapus
gólszerzők: Parkes 6, Szilágyi 4, Keszthelyi, Gurisatti 3-3, Vályi 1, illetve Arima, Inaba 4-4, Hasida, Kudo 2-2, Kavagucsi 1
ötméteres: 0/0, illetve 2/2
gól/emberelőny: 6/8, illetve 2/8

Magyarország:
Magyari - Szilágyi, Vályi, Szücs, Parkes, Illés, Keszthelyi - cserék: Gurisatti, Rybanska, Leimeter, Garda, Gangl

Japán:
Sioja - Niizava, Hasida, Ivano, Ura, Inaba, Arima, cserék: Koide, Tokumoto, Kudo, Kavagucsi, Jamamoto

korábban:
Egyesült Államok-Orosz Olimpiai Csapat 18-5 (5-1, 4-2, 6-1, 3-1)

A csoport állása:

1. Egyesült Államok 6 pont/4 mérkőzés
2. Magyarország 5/3
3. Orosz Olimpiai Csapat 3/3
4. Kína 2/3, 5. Japán 0/3

Bórítókép: MTI/Illyés Tibor

Videók