Csatlakoztak a válogatott kerethez a Ferencváros játékosai

Az olimpián 12+1 játékos szerepelhet.


A Bajnokok Ligája múlt hétvégi nyolcas döntőjében ezüstérmes Ferencváros játékosai csütörtökön csatlakoztak a tokiói olimpiára a Margitszigeten készülő magyar férfi vízilabda-válogatott keretéhez, Märcz Tamás szövetségi kapitány pedig pénteken elégedetten értékelte az eddig látottakat.

A 19 fős bő kerethez nyolc ferencvárosi pólós csatlakozott, az Európa-bajnoki címvédő nemzeti együttes kapitánya róluk azt mondta, egyáltalán nincsenek rossz állapotban.

"Az elmúlt időszak természetesen mentálisan és fizikálisan is kivett belőlük, ez tény, éppen ezért most még nem feszítjük túl őket, de a keret többi tagjával szinkronban dolgoznak ők is, a jövő héten pedig már sokkal több mindent tudunk majd együtt gyakorolni"
- nyilatkozta a pénteki sajtónyilvános edzést követően a játékosként olimpiai bajnok edző.

Märcz Tamás hozzátette, akik már a múlt héten elkezdték a közös edzéseket, azok mostanra kifejezetten jó állapotba kerültek.

"Nagyon intenzív munkát tudtunk velük elvégezni, meg vagyok elégedve mindenkivel" - emelte ki a szövetségi kapitány, aki a keretszűkítés várható időpontjáról a június 23-27. között sorra kerülő horvátországi edzőtábor utáni napokat jelölte meg.

Az olimpiára 12 plusz 1 fő tartalék nevezhető majd.

A 19 fős olimpiai keret:

kapusok:

Lévai Márton (OSC), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)

mezőnyjátékosok:

Angyal Dániel (Szolnok), Burián Gergely (OSC), Erdélyi Balázs (OSC), Hárai Balázs (OSC), Hosnyánszky Norbert (Honvéd), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (FTC)

A férfiválogatott olimpiai felkészülésnek programja:

Június 23-27. - Edzőtábor a horvátországi Sibenikben
Június 29.-Július 1. - Edzések a Margitszigeten
Július 2-4. - BENU Kupa, Margitsziget; ellenfelek: Oroszország, Horvátország, Spanyolország
Július 6-15. - Edzések a Margitszigeten

Július 16. - Indulás Japánba, Tocsigibe; közös edzőtábor Spanyolországgal

Borítókép: Facebook.com/ FTC vízilabda

Videók