Drávucz Rita: Nem úszom halálra magam, de most élvezem igazán a vizet

A világ- és Európa-bajnok játékos életében a család az első, de a vízilabdára is jut ideje. - Exkluzív interjú


Drávucz Rita 14 éves korában kezdett vízilabdázni, és bár kislánya születésekor volt egy hosszabb kihagyás az életében, szeretett sportágától nem tud elszakadni. Arról beszélgettünk vele, hogy 26 év után mi motiválja, és hogy az edzéseket miként egyezteti össze mindennapi munkájával és családanyai szerepével.

A világ- és Európa-bajnok játékos 2012-ben a londoni olimpia után átmenetileg befejezte a vízilabdázást, de visszavonulását hivatalosan soha nem erősítette meg, nyitva hagyva a lehetőséget, ki tudja mit hoz az anyaság. 2013-ban adott életet kislányának, majd újra beült az iskolapadba és elvégezte a Testnevelési Egyetem MSC sportmenedzseri szakát. Öt évig teljesen felhagyott a sporttal, de a 2017-es hazai Masters vb előtt meggyőzték, térjen vissza.


Drávucz Rita és kislánya, Flóra.

"A III. Kerületi TVE-be invitáltak, és azt mondtam visszajövök. Hála Istennek 3 edzés után belejöttem. Nem szerettem volna hazai közönség előtt égni" - mondja nevetve.

A 3 évvel ezelőtti visszatérését követően újra beépült életébe a vízilabda, igaz manapság inkább a példamutatás és az egészségmegőrzés a célja a játékkal.


Nemcsak Rita szereti a vizet, hanem Flóra is.

 

"Most már egyre nehezebb a fizikumom fenntartani, fáj a csípőm, fáj a derekam, szerintem azért mert nem edzek eleget és sok ülőmunkát végzek, illetve Flóra folyamatos emelgetése is megterhelés a gerincnek, úgyhogy jelez a szervezet, hogy tornázni, nyújtani kell minden nap."


"A bajnoki első osztályhoz elengedhetetlen lenne a mindennapi kemény edzés, de a munka és a család mellett ezt nem tudom kipipálni. Ennek ellenére azt mondtam magamnak, hogy heti egyszer akkor is le kell jönnöm az uszodába saját magam miatt, ha piros hó esik”
 - teszi hozzá.
 

"Még mindig imádom a vizet." - Drávucz Rita

A világbajnok vízilabdázó életében már a család a legfontosabb, de még mindig nagy szerepet játszik benne szeretett sportága is.

 

Habár az edzések intenzitása már valamelyest alábbhagyott, Rita azt mondja még mindig imádja az úszást és a vízben való dobálgatást. A mozgás örömén kívül pedig a társaság is motiválja, hiszen egykori játékostársaival együtt ugorhat medencébe. A Drávucz Rita, Pelle Anikó, Németh Edit, Szentkereszti Gabriella és Mazug Angelika alkotta csapatot most már a gyerkőcök is elkísérik, és míg az anyukák játszanak ők is úsznak egyet. 


Az egykori sztársportolók gyerkőceikkel együtt készülnek.

Bár a vízilabda még mindig fontos szerepet kap Rita életében, a főszerepben most már családja áll. Mint mondja számára az a legfontosabb, hogy Flórának a legtöbbet tudja megadni. A négyszeres magyar-, és négyszeres olasz bajnok folyamatosan rohanásban van ugyan, de figyel rá, hogy egyensúlyban tudjon maradni a munka, a család és a póló közt.

 

2010.09.06. - Oroszország-Magyarország, Drávucz Rita gólja (9-7)

EB negyeddöntő

Drávucz Rita szabaddobásgólja a 2010-es Eb egyik csoportmérkőzésén.

"Az adott szituációhoz mindig próbálok pozitívan hozzáállni és a legjobbat kihozni belőle" - zárja a beszélgetést.

Az interjú következő részében Drávucz Rita gyermekét, Flórát is megismerhetik és arra is fény derül, a kislány miért igazi Wonder Woman.

Drávucz Rita:

Sportág: vízilabda
Poszt: átlövő

Klubjai:

- 1994-1995: Szolnoki VSE
- 1956-1996: Villanó Fókák Kecskemét
- 1996-2000: Szentesi VSE
- 2000-2001: Lerici (olasz)
- 2001-2004: Orizzonte Catania (olasz)
- 2010-2011: Fiorentina (olasz)
- 2010-2011: Universitas Szeged
- 2011-2012: Pro Recco
- 2017- : III. Kerületi TVE

Legfőbb eredményei:
- világbajnoki arany (2005)
- világbajnoki ezüst (2001)
- Európa-bajnoki arany (2001)
- Európai-bajnoki ezüst (2003)
- Európa-bajnoki bronz (2006, 2008, 2012)
- világkupa arany (2002)
- olimpiai 6. hely (2004)
- olimpiai 4. hely (2008, 2012)
- magyar bajnoki arany (1997, 1998, 1999, 2000)
- olasz bajnoki arany (2002, 2003, 2004, 2007)

Díjai:

- Az év ifjúsági sportolója (1996)
- Kiváló Ifjúsági Sportoló-díj (1997)
- Az év csapata szavazáson harmadik női vízilabda-válogatott tagja (2001)
- Kővári Tamás-díj (2002), Szolnok legmagasabb sportolói elismerése
- Olasz bajnokság gólkirálynője (2002, 2003, 2005, 2007, 2008)
- Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt (2004)
- Világbajnokság All Star csapatának tagja (2005)
- Az év csapata szavazáson második női vízilabda-válogatott tagja (2005)
- BEK-döntő Gólkirálynője (2007)
- Év legjobb külföldi női vízilabdázója Olaszországban (2007)
- Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2008)
- Magyar Arany Érdemkereszt (2012)
 

 

Borítókép és fotók: Sport365/Erdős Géza
Operatőr: Erdős Géza, Flóra

Videók