Eddig hibátlan: csoportelsőként jutottak a legjobb nyolcba a pólós lányok

Az oroszok, a szlovákok és a horvátok után a görögöket is legyőztük.


A házigazda magyar válogatott 13-10-re legyőzte a legutóbbi kontinensviadalon ezüstérmes görög csapatot a Duna Arénában zajló vízilabda Európa-bajnokság női tornájának pénteki negyedik fordulójában, ezzel eldőlt, hogy a vasárnapi, szerbek elleni zárófordulós mérkőzés eredményétől függetlenül csoportelsőként kap ellenfelet a negyeddöntőben.

A két csapat közvetlenül az Európa-bajnokság előtt már találkozott egymással, a Dunaújvárosban rendezett nemzetközi felkészülési tornán Bíró Attila együttese magabiztos játékkal 16-8-ra diadalmaskodott. A mostani találkozónak magyar szempontból az volt a tétje, hogy győzelem esetén a vasárnapi, szerbek elleni zárófordulós mérkőzés eredményétől függetlenül csoportelsőként kap ellenfelet a negyeddöntőben.

Kihagyott görög előnnyel, majd értékesített magyarral indult az összecsapás, de a rivális a második fórjából egyenlített.

Az ellenfél egy szép összjátékból született center pöccintéssel került előnybe, de Garda Krisztina másodszor is beköszönt fórból. A görögök ötméteresből szereztek újra vezetést, de a harmadik hazai előny is góllal végződött, Illés Annára játszották ki szépen a figurát, ő pedig közelről húzott a kapuba. Sorra jöttek a kiállítások, a rivális pedig megint előnybe került, Leimeter Dóra azonban éppen a dudaszó pillanatában egalizált, ugyancsak fórból.


Gangl Edina (1) védései és Garda Krisztina (12) góljai is kellettek a győzelemhez.

Görög gól vezette fel a második felvonást, azonban az ötödik emberelőnyét is kihasználta a hazai csapat, ezúttal Gurisatti Gréta volt a befejező. A kapuban Gangl Edina két védést mutatott be, elől viszont Keszthelyi Rita kissé kapkodva lőtt, amivel oda lett a hibátlan fórkihasználás.

Nem kellett sokat várni az újabb létszámfölényes lehetőségre, Bíró Attila pedig időt kért: a megbeszélés után Illés volt újra a befejező. Ezzel először vezetett a magyar válogatott, de nem örülhetett sokáig, mert Eleni Xenaki centergólt szerzett akcióból.

A túloldalon Parkes Rebecca is bemutatta, hogy a magyarok is tudnak gólt lőni erről a posztról - eközben a görögök két fórt is kihasználatlanul hagytak -, a magyarok centere sorozatban kétszer villant.

A nagyszünet után több mint öt percen keresztül csak kihagyott helyzeteket láthatott a közönség, a gólcsendet végül Garda törte meg ötméteresből, majd az Eb-újonc Vályi Vanda révén már megnyugtató volt az előny (10-6).

A zárófelvonás elején az egész találkozón remeklő Parkes csavargóljával lett öt gól a differencia, majd a görögök több mint egy negyed után betaláltak, egymás után kétszer is (11-8).

Egy bombagól formájában négy és fél perccel a vége előtt érkezett a kilencedik görög találat, Bíró Attila pedig időt kért, hiszen láthatóan megzavarodtak játékosai, akik viszont ezután kettős emberelőnyből sem tudtak betalálni.


Bíró Attila a legjobbkor kért időt.

Ekkor érkezett szerencsére a mezőny legjobbja, Garda, aki egy remek lövéssel három perccel a vége előtt háromra állította vissza a különbséget, amivel gyakorlatilag eldőlt a találkozó. A végén még mindkét oldalon esett egy-egy gól, így 13-10 lett a vége.

Gangl Edina a mérkőzést követően a Sport365-nek elmondta, hogy a mérkőzés elején becsúszott egy-két hiba a védekezésbe, ezért nem tudtunk ellépni.

"Nem az elején akartuk megnyerni, tudtuk, hogy a negyedik negyedben kell jobban koncentrálnunk, de végül a 3. negyedben húztuk be ezt a győzelmet." 

"Azt gondolom, hogy az Oroszok ellen egy sokkal erősebb meccset játszottunk. Fizikailag az a mérkőzés jóval megterhelőbb volt, ott azért rengeteget úsztunk fel-le, hogy ne tudjanak lefordulni. Ma akkor sem éreztem veszélyben a győzelmet, amikor 2-re elléptek tőlünk."

Bízunk benne, hogy a négy közé kerülésért könnyű meccset játszunk majd a franciákkal, de egyelőre a horvátok elleni mérkőzésre koncentrálunk." - tette hozzá.

A csoport többi mérkőzésén:
Szlovákia-Szerbia 6-2 (1-0, 2-1, 1-0, 2-1)
Oroszország-Horvátország 34-1 (9-0, 8-1, 7-0, 10-0)

A csoport állása:

1. Magyarország 12 pont
2. Oroszország 9 (100-14)
3. Görögország 9 (72-25)
4. Szlovákia 3 (12-71)
5. Horvátország 3 (19-85), 6. Szerbia 0

Sport365.hu - Izgalmakkal teli meccsen vertük az oroszokat

Az első negyed kiegyenlített játékot hozott. Volt felső kapufa, és kiállítás mindkét oldalon. A gólok tekintetében viszont mi jöttünk ki jobban. Keszthelyi remekelt, 3 gólt dobott. 4-3-as vezetéssel tudtunk fordulni a második negyedre. Kiváló védekezésünknek köszönhetően az orosz csapat még emberelőnyben sem tudott gólt szerezni, két perccel a félidő előtt 6-3-ra elléptünk.

A hazai rendezésű Vízilabda Európa-bajnokságról a Sport365 helyszíni bejelentkezésekkel, interjúkkal és képriportokkal számol be az olvasóknak.

Kövesse az Eb-t a Sport365-ön!

 

Képek és borítókép: MTI

 

Videók