Hihetetlen: képtelenek voltak megszavazni Kemény Dénes utódját

Pedig csak egy jelöltről kellett volna voksolni.


Hihetetlen: képtelenek voltak megszavazni Kemény Dénes utódját
Pedig csak egy jelöltről kellett volna voksolni.
 
Határozatképtelen volt a Magyar Vízilabda Szövetség szerda reggelre összehívott rendkívüli közgyűlése, amelyen az új elnököt választották volna meg, miután a jelenlegi vezető, Kemény Dénes korábban már jelezte távozási szándékát. A szövetség főtitkára az InfoRádiónak elmondta: hogy a megismételt közgyűlés vasárnap lesz.
 
A Magyar Vízilabda Szövetség szerda reggelre összehívott rendkívüli közgyűlése a megjelentek száma miatt érvénytelen volt. A megismételt közgyűlés szeptember 30-án vasárnap, 10 órától a Duna Arénában tartják. Az ismételten összehívott rendkívüli közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes
 
 
A rendkívüli közgyűlés elnökség által megállapított napirendjén a szövetség elnökének megválasztása és az egyebek pont szerepel. Kemény Dénes jelenlegi elnök már korábban jelezte, hogy szeptember 30-i dátummal leköszön a posztról. Az egyedüli jelölt az elnöki tisztségre Vári Attila jelenlegi alelnök.
 
Hesz Máté főtitkár elmondta: Vári Attila helyett (aki elnök lehet) alelnököt nem választanak a jelenlegi tervek szerint, de a közgyűlésen is lehet még jelöltet állítani.
 
 

Videók