Erőszakolós botrány: jogi pert indít a két ex-vízilabdás

Érdekes ügy...


 

Személyiségi jogi pert indít a 11 éves lány elleni erőszakkal vádolt két korábbi vízilabdázó, amiért nyilvánosságra került a nevük, árulta el a két korábbi sportoló ügyvédje, Gatter László és Hegedűs László az ATV Egyenes beszéd című műsorában - írja az Index.
 
A jogi képviselők szerint csak ártott az ügynek, hogy a vádló és a vádlottak azonosítására is alkalmas információk kerültek nyilvánosságra, de a közvélemény dolgát sem segítették a helyes következtetés levonásában, ezért személyiségi jogi pert indítanak majd az ellen, aki úgy tálalta az ügyet, hogy az alapján védenceik – K. Zoltán és P. Zsolt – beazonosíthatóvá váltak.
Az ügyvédek megerősítették, hogy védenceik ártatlanok, elmondták, hogy erre bizonyítékaik is vannak, ahogy azt is sejtik, kinek állt érdekében gyanúba keverni a két korábbi sportolót.

Videók