Windsor – Újabb két aranyával történelmet írt Hosszú Katinka

A rövidpályás Világkupa után a világbajnokságon is történelmet írt Hosszú Katinka, miután Windsorban a második nap győzött 200 pillangón és 100 háton is.


 

 
 
Ezzel mindkét örökranglistán az első helyre került, ami az egyéni aranyérmeket illeti. Az amerikai Jenny Thompsont taszította le a trónról és az összes érmet számon tartó táblázaton beérte Thompsont, a svéd Therese Alshammart és a szlovák Jana Moravcovát.
 
Bár első vb-érmét 200 pillangón nyerte még 2009-ben, majd 2012-ben ezen a távon szerezte első rövidpályás világbajnoki címét, ezt a számot 2014 után kicsit pihentette Hosszú Katinka, és elsősorban a hátúszásra koncentrált a vegyesek mellett. 
 
Katinka végig vezetve nyerte a számot az amerikai Kelsi Worrell előtt, ellenfelér pont annyit vert, amennyivel az utolsó fordulóban vezetett. 
 
Ezek után Katinka száz háton címvédőként érkezett a medencepartra, olimpiai bajnokhoz méltón versenyezve, a kettes pályáról húzta be a címet, hét tizeddel a második helyezett előtt ért be.
 
Ez Katinka kilencedik rövidpályás vb-aranya, amivel emgelőzte Thompsont. Az abszolút első egyébként a férfiaknál legjobbnak számító Ryan Lochte, aki 14-szer nyert egyéni számokban. 
 
Az est másik magyar egyéni szereplője, Jakabos Zsuzsanna ugyan nem jutott a fináléba 100 gyorson, ám a sprinterek világába tett kirándulása így is remekül sikerült: 53.23-as eredménye igazán kiváló, és végül a 11. helyhez volt elegendő.
 
Női 100 m hát
1. Hosszú Katinka (Magyarország) 55.54
2. Kylie Jacqueline Masse (Kanada) 56.24
3. Georgia Davies (Nagy-Britannia) 56.45
 
Női 200 m pillangó
1. Hosszú Katinka (Magyarország) 2:02.15
2. Kelsi Worrell (Egyesült Államok) 2:02.89
3. Csang Jü-fej (Kína) 2:05.10
 
4x50 m vegyes gyorsváltó döntő
1. Oroszország 1:29.73
2. Hollandia 1:29.82
3. Kanada 1:29.83 
7. (Magyarország: Lobanovszkij Maxim, Telegdy Ádám, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn) 1:32.98
 
Női 200 m pillangó
1. Pak Te Hvan (Dél-Korea) 1:41.03 – világbajnoki csúcs
2. Chad le Clos (Dél-Afrika) 1:41.65
3. Alekszandr Krasznih (Oroszország) 1:41.95
 
Női 50 m mell
1. Lilly King (Egyesült Államok) 28.92
2. Alia Atkinson (Jamaica) 29.11
3. Molly Hannis (Egyesült Államok) 29.58
 
Férfi 100 m mell
1. Marco Koch (Németország) 56.77
2. Vlagyimir Morozov (Oroszország) 57.00
3. Fabio Scozzoli (Olaszország) 57.04
 
Férfi 100 m hát
1. Mitchell Larkin (Ausztrália) 49.65
2. Andrej Sabaszov (Oroszország) 49.69
3. Hszü Csia-jü (Kína) 50.02
 
Női 4x50 m vegyes váltó
1. Egyesült Államok 1:43.27 – világcsúcs
2. Olaszország 1:45.38
3. Dánia 1:45.98
 

Videók