Windsor – Katinka a harmadik napon már a negyedik aranyát szerezte

A windsori rövidpályás úszó-világbajnokság harmadik versenynapján már a negyedik aranyérmét szerezte Hosszú Katinka.


 

 
 
Érdekesség, hogy két éve, Dohában pontosan ennyit szerzett az egész viadal alatt, most pedig a harmadik napnál járunk csak.
 
Ezúttal a 200 hát mezőnyét utasította maga mögé a magyar klasszis, összesen tízedik rövidpályás világbajnoki aranyérmét szerezte Katinka, továbbá a 18. érmet – így immár a hölgyek között egyedül listavezető az ezt számon tartó örökranglistán.
 
 
A napi két érem ezúttal nem jött össze, ugyanis képtelenség volt normálisan a 800 gyors döntőjére is koncentrálnia. A 200 hát után még felpörgött a 100 vegyes középdöntőjére – olyannyira, hogy egy másodperccel volt gyorsabb mindenkinél –, ezt követően viszont a 200 hát eredményhirdetésén volt jelenése, majd szinte azonnal következett a leghosszabb táv, és itt hamar kiderült, hogy az egész este erre hangoló ifjú vetélytársakkal nem veheti fel a versenyt, s végül 8. lett.
 
Rajta kívül középdöntőseink voltak még, Lobanovszkij Maxim járt legközelebb a döntőhöz, ő 50 gyorson lemaradt a döntőről a 11. idővel.
 
Női 200 m hát
1. Hosszú Katinka (Magyarország) 2:00.79
2. Darina Zevina (Ukrajna) 2:02.25
3. Emily Seebohm (Ausztrália) 2:02.65
 
Női 800 m gyors
1. Leah Smith (Egyesült Államok) 
2. Ashley Twichell (Egyesült Államok) 8:11.95
3. Kiah Melverton (Ausztrália) 8:16.51
8. Hosszú Katinka (Magyarország) 8:36.76

Férfi 100 m pillangó
1. Chad le Clos (Dél-Afrika) 48.08
2. Tom Shields (Egyesült Államok) 49.04
3. David Morgan (Ausztrália) 49.31
 
Vegyes csapatok 4x50 m vegyes váltó
1. Egyesült Államok 1:37.22 – világbajnoki csúcs
2. Brazília 1:37.74
3. Japán 1:38.45
 
Női 100 m gyors
1. Brittany Elmslie (Ausztrália) 51.81
2. Ranomi Kromowidjojo (Hollandia) 51.92
3. Penny Oleksiak (Kanada) 52.01

Férfi 200 m mell
1. Marco Koch (Németország) 2:01.21 – világbajnoki csúcs
2. Andrew Willis (Nagy-Britannia) 2:02.71 
3. Mihail Dorinov (Oroszország) 2:03.09
 

Videók