Verrasztó Evelyn megható sorokkal gratulált testvérének

Érzelmes posztot tett ki a döntőbe jutó Verrasztó Dávid húga.


Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen a negyedik idővel bejutott a fináléba a tokiói olimpia úszóversenyeinek nyitónapján.

A 32 éves magyar versenyző szombaton 4:09.80 perces idővel futamában a harmadik lett. Ugyanott Bernek Péter 4:12.38 perces egyéni csúccsal a hatodik, összesítésben pedig a 13. helyen zárt.

Bernek Péter az M4 Sportnak azt mondta, sajnos az utolsó négy-öt hét a felkészülésben nem úgy alakult számára, ahogy szerette volna, így hiába az egyéni csúcs - amellyel két éve még világbajnoki érmet lehetett volna nyerni -, ez most nem ért továbbjutást. Hozzátette, tiszta a lelkiismerete, mert mindent kiadott magából.

Verrasztó Dávid könnyeivel küszködve fogadta a hírt, hogy pályafutása során először olimpiai döntőt úszhat, a szám kétszeres világbajnoki ezüstérmese, háromszoros Európa-bajnoka szinte megszólalni sem tudott.



A szám döntőjét vasárnap magyar idő szerint 3.30 órakor rendezik.

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

Videók