Sós Csaba: "Sokat tudok az úszásról, de Katinka még mindig meg tud lepni"

Bemutatjuk a Sport365 e heti legolvasottabb cikkeit. Nr3


Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint a sportág hazai életében történelmi volt az idei év a világbajnokságon megnyert öt aranyéremmel, valamint azzal, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka a magyar úszósport történetének 1000. érmét szerezte felnőtt- és utánpótlás-világversenyeket együttvéve.

A sportvezető az M1 aktuális csatornán kedden este azt mondta, a dél-koreai Kvangdzsuban rendezett vb volt a második olyan, amelyen öt magyar aranyéremnek örülhettek a szurkolók. Ezekből kettőt - 200 és 400 méter vegyesen - Hosszú nyert, akivel kapcsolatban Sós Csaba úgy fogalmazott, "évtizedek óta dolgozom a sportágban, eddig azt hittem, hogy már elég sokat tudok róla, de Katinkát látva, még mindig meg tudok lepődni".

A szövetségi kapitány kijelentette, "minden jel arra mutat", hogy a 30 éves Hosszú meg akarja védeni az olimpiai bajnoki címeit, és mivel az "akaratereje és a lelke szenzációs, arra számítok, hogy Tokióban is aranyérmes lesz".

Arról, hogy Hosszú ebben az évben szakított az edzőjével, és azóta egyedül készül fel a versenyekre, Sós Csaba úgy vélekedett, "stáb eddig is volt mögötte, és most is lesz".

"Hagyományos értelemben vett edző nincs mellette, de azzal a tapasztalattal, amivel ő rendelkezik, nem csoda, hogy úgy döntött, egyedül készül fel az olimpiára" - mondta a kapitány.

A szakvezető kitért a 19 éves, Kvangdzsuban világcsúccsal aranyérmes Milák Kristófra is, kiemelve, hogy ő "nagyon fiatal, a legjobb időket és eredményeket később, 23-25 éves korukban hozzák a férfi úszók".

"Neki két év alatt óriásit változott az élete, ezt nem könnyű kezelni, nem is irigylem tőle" - fogalmazott Sós Csaba, majd kijelentette: "rendkívüli tehetség, és biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben nemcsak 200 méter pillangón fog majd kiteljesedni".

A szövetségi kapitány azt mondta, a magyar úszók "nagyon jól állnak" az olimpiai év előtti felkészüléssel, számukra a márciusi magyar bajnokság lesz a legfontosabb verseny Tokió előtt. Ezután a kapitány azonnal olimpiai csapatot is hirdet majd.

Borítókép: MUSZ

Videók