Marko Nikolic hibája megpecsételte a DVSC sorsát
Az Újpest hazai pályán 3-1-re legyőzte a mérkőzés nagyobb részében emberhátrányban futballozó Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombat esti összecsapásán.
Az első félidő első fele sok esetben kapkodó és pontatlan játékot hozott mindkét oldalon, majd Beridze a vendégvédelem hathatós közreműködésével és némi szerencsével megszerezte a vezetést az Újpestnek. Tíz percig sem tartott azonban a hazaiak öröme, videobírózás után ugyanis tizenegyeshez jutott a Debrecen, a büntetőt pedig Dzsudzsák nagy erővel lőtte a kapu bal sarkába.
Épp, hogy lüktetővé vált volna az összecsapás, amikor Marko Nikolic felesleges szabálytalanságot követett el a helyzetbe kerülő ellenfelével szemben, a játékvezető pedig ezért azonnali piros lappal leküldte a pályáról.
A szünetig mindkét együttes megpróbált alkalmazkodni az új helyzethez, így 1-1-ről folytatódott az összecsapás.
Fordulás után nagyon hamar kirajzolódott, hogy mire számíthatnak a szurkolók: az Újpest a támadásokra helyezte a hangsúlyt, sok időt töltött a debreceniek térfelén, míg a hajdúsági együttes az emberhátrányos védekezésre koncentrált, amikor pedig labdát tudott szerezni, gyors ellenakciókkal próbálkozott.
Nem húzta azonban sokáig a DVSC, rövidesen ugyanis Koné lőtt szép gólt a tizenhatosról, nehéz helyzetbe hozva ezzel a vendégeket. A Debrecennek a lefújásig esélye sem volt igazán veszélyes helyzetet kialakítani, sőt, a hajrában egy szerencsétlen öngól miatt még nagyobb különbségű vereséget szenvedett.
A fővárosi lila-fehéreknek ez volt a második sikerük az idényben, míg a hajdúságiak negyedszer kaptak ki a szezon során idegenben.
OTP Bank Liga, 13. forduló:
Újpest FC-Debreceni VSC 3-1 (1-1)
Szusza Ferenc Stadion, 1667 néző, v: Erdős
gólszerzők: Beridze (20.), Koné (57.), Deslandes (87., öngól), illetve Dzsudzsák (27., 11-esből)
kiállítva: Nikolic (34.)
sárga lap: Kutrumbisz (84.), illetve Bévárdi (4.), Bódi (38.), Ugrai (61.)
Újpest:
Banai - Kastrati, Kutrumbisz, Diaby - Csongvai (Pauljevic, 61.), Mack, Mitrovic, Katona (Bjelos, 74.), Antonov - Beridze, Koné (Viana, 75.)
DVSC:
Gróf - Bévárdi, Deslandes, Nikolic, Ferenczi - Sós (Baráth, 39.), Bódi (Soltész, 83.), Varga, Dzsudzsák - Ugrai (Tischler, 83.), Németh (Babunski, 62.)
Borítókép: Sport365/Patkós Imre
Címkék: nb1, otp-bank-liga, foci, magyar-foci, újpest-fc, dvsc