Kenderesi meglepte Milákot, Kapás visszalépett

Izgalmas csatákat hoztak az úszók országos bajnokságának első döntői.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 2021-es Olimpiai felkészülés jegyében és az Edző Bizottság úgy döntött az úszók országos bajnokságán a döntők délelőtt, míg az előfutamok délután kerülnek megrendezésre. Ennek megfelelően a keddi versenynap délelőttjén elrajtoltak az első döntők.

Először a 800 méteres női gyorsúszás résztvevői mérték össze tudásukat. Ebben a számban nem született meglepetés, a legnagyobb esélyesnek számító Késely Ajna magabiztosan ért elsőként a célba, mögötte pedig Mihályvári-Farka Viktória érkezett be. A harmadik helyért nagy csata alakult ki, amit végül Csulák Lia nyert meg.

Ezt követően a férfiak 50 méteres gyorsúszó száma következett, amit Lobanovszkij Maxim magabiztosan nyert meg. A két másik dobogós helyért nagy csata zajlott Németh Nándor és az ISL-ben remeklő Szabó Szebasztián között. Az ezüstnek végül Németh örülhetett.


A női mezőnyben ugyanebben a versenyszámban Gangl Nina bizonyult a legjobbnak, aki a tegnapi idejéhez képest 2 tizedet javított. Másodikként Senánszy Petra, harmadikként pedig Gyurinovics Fanni végzett.


Telegdy nyert, Kapás betegség miatt visszalépett.

A 100 méteres férfi hátúszást Telegdy Ádám nyerte, aki a hétfői versenynapon ebben a számban megúszta az olimpiai A szintet. Második Kovács Benedek, harmadikra pedig Jászó Ádám lett. Érdekesség, hogy ezúttal sem Bernek Péter, sem Bohus Richárd nem tudott odaérni a dobogóra.

A nőknél az utolsó 5 méter nagy csatát hozott 100 háton. A mindössze 17 éves Szilágyi Gerda remekült hajrázott, ezzel pedig legyőzte az esélyesnek számító Burián Katalint, aki másodikként csapott a célba. A dobogó harmadik fokára Ilyés Laura Vanda állhatott fel.

A délelőtt legjobban várt versenyszámában, a 200 méteres férfi pillangóúszásban Kenderesi Tamás bizonyult a legjobbnak. Mögötte a világcsúcstartó Milák Kristóf érkezett be, aki nagyot hajrázott ugyan, de az utolsó métereken már nem sikerült megelőznie versenytársát.

A világbajnok egyébként nemrég esett át a koronavírus-fertőzésen, így állóképessége még nem tökéletes. Harmadik helyen Verrasztó Dávid végzett.

A döntőt követően Kenderesi a győzelem ellenére csalódottan nyilatkozott az M4 stábjának. Elmondta, hogy bár nyert, az ideje nem olyanra sikeredett, amilyenre tervezte, és van még miben fejlődnie. 


Miláknak most csak a 2. helyre sikerült odaérnie.

A nőknél ugyan ebben számban rosszullét miatt visszalépett az esélyesnek számító Kapás Boglárka, helyét Csulák Lia vette át. Az így átalakult mezőnyben Jakabos Zsuzsanna lett a legjobb, mögötte Késely Ajna és Hatházi Dóra ért be.

Késely az M4 kérdésére kiemelte, boldogan zárja ezt a napot, mert úgy érzi mind a 2 számában kihozta magából a maximumot. Hozzátette a pillangóúszásán van még mit csiszolnia, de reméli, hogy ebben az úszásnemben is tud még fejlődni, és néha "kikacsinthat" a gyorsúszásból.

A férfi 100 méteres mellúszás döntőjében Szilágyi Csaba 1 perc alatti idővel diadalmaskodott. Másodikként Bayer Valentin, harmadikként pedig RothBauer Christopher végzett.

A hölgyeknél Halmai Petra lett az első, idejével pedig jelenleg ő a legjobb olimpiai B szintes, így jelenleg ő a kvóta várományosa. Halmai ezzel első országos nagymedencés országos bajnoki címét ünnepelhette. Mögötte Sebestyén Dalma csapott célba, a bronzot pedig Szurovcsák Ivett szerezte meg.

A délelőtt leghosszabb versenyszáma a férfi 1500 m gyors volt, amiben a nőiek 800 méteres számához hasonlóan nem rendeztek döntőket, hanem a 3 futam összesített eredménye adta a végleges helyezéseket. A legerősebb futamban végig Gyurta Gergely diktálta a tempót, az utolsó 50 azonban nagy csatát hozott közte és Kalmár Ákos között. Végul Gyurtának maradt annyi ereje, hogy elsőként csapjon a célba. Harmadikként a nyíltvízen remeklő Rasovszky Kristóf végett.


Gyurta Gergely rajt-cél győzelmet aratott.

Utoljára a 4x100m mix gyorsváltó tagjai álltak rajtkőre. Elsőként a Jakabos Zuzsanna, Safrankó Sára, Szabó Szebasztián, Lobanovszkij Maxim alkotta négyes ért be. a Győri Úszó Sportegyesület mögött a BVSC-Zugló és a Budafóka XXII. SE végzett.

A program 17 órakor a selejtezőkkel folytatódik.
 

Fotók: Facebook.com/DerencsényiIstván-Fotóriporter

Videók