"Sokkal több érmet szeretnék hazahozni Magyarországnak" - Milák Kristóf

A világbajnok úszóban továbbra is ég a bizonyítási vágy.


Milák Kristóf 2019-ben világcsúccsal nyert aranyérmet 200 méter pillangón a kvnagdzsui világbajnokságon. Ezzel Michael Pelphs 10 évvel ezelőtti, cápadresszben úszott rekordját döntötte meg. A fiatal tehetség tokióban még jobb eredményt szeretne elérni, így több versenyszámban is indulna. Kristóffal idei szezonjáról, és a jövő évi terveiről beszélgettünk a rövidpályás ob előtt.

Milák elmondta, hogy nagyon nehéz szezont tudhat maga mögött, ezért pont jókor jön a pihenő, amit családja és barátai körében fog majd eltölteni. Kitért arra is, hogy nem áll le teljesen az edzésekkel, mert akkor nehezebben tudná elkezdeni a felkészülést az esetében vízválasztónak számító országos bajnokságra.

Milák Kristófra ráfér a pihenés

A világbajnok úszó már várja a karácsonyt. Mint mondja tart egy hosszabb pihenőt, de azért nem áll le teljesen a mozgással.

Borítókép: Buda Mendes/Getty Images

 

Videók