Így szokott drukkolni fiának Rasovszky Kristóf édesanyja

Rasovszky Zitával beszélgettünk.


Az Utanpotlassport.hu szerkesztőségének szervezésében megtartott, Egy nap az utánpótlásért elnevezésű konferenciára a Sport365 stábja is ellátogatott.

A "Bajnok lesz a gyerekem?" című előadáson a szülők meséltek arról, hogy milyen gyerekek voltak azok, akikből aztán később bajnokok lettek. Elmondták, hogyan kezdődött a későbbi klasszisok pályafutása, milyen „áldozatokat” kellett hozni azért, hogy a fiatalok eljussanak a csúcsra. A közel fél órás beszélgetésen Babos Csaba, a párosvilágbajnok teniszező, Babos Tímea édesapja, Rasovszky Zita, a világbajnok nyílt vízi úszó, Rasovszky Kristóf édesanyja és Lencz Erika, a világbajnok ezüstérmes sportlövő, Péni István édesanyja volt jelen.

Az esemény után a világbajnok, kétszeres Európa-bajnok és junior világbajnok Rasovszky Kristóf édesanyjával, Rasovszky Zitával beszélgettünk többek között az élsport árnyoldalairól, valamint arról, hogyan lehet kezelni a az edzőtáborok miatti hiányt. Illetve megtudtuk azt is, hogyan szokott szurkolni világbajnok úszó fiának.

Borítókép: Naomi Baker/Getty Images

Sport365.hu - Edző és apa szerep egyben? Babos Tímea édesapjával beszélgettünk

Az Utanpotlassport.hu szerkesztőségének szervezésében megtartott, Egy nap az utánpótlásért elnevezésű konferencián a Sport365 stábja is ott volt. A "Bajnok lesz a gyerekem?" című előadáson a szülők meséltek arról, hogy milyen gyerekek voltak azok, akikből aztán később bajnokok lettek.

Videók