Hosszú Katinka tisztába tette a dolgokat

Válásáról is árult el részleteket.


Hosszú Katinka terjedelmes interjút adott a 24.hu-nak. A háromszoros olimpiai bajnok elmondta volt férjéről, Shane Tusupról, nehéz felnéznie olyan emberre, aki nem tudja kontrollálni az indulatait, de azt is elárulta, mi az igazság a válásával kapcsolatban. Emellett beszélt a Duna Arénával kötött szerződéseinek részleteiről, valamint exférje és az új edzője közti különbségről, a forrongó, átalakulóban lévő profi úszóvilágról a jövőről.
 
- Maradjunk annyiban, ezt a meccset Shane nyerte – felelte Katinka az arra irányuló kérdésre, miért a tengerentúlon zajlott válóperük. Az egyezség részleteibe viszont nem ment bele, csak annyit tett hozzá: „örülök, hogy vége”, illetve elmondta „Legyen elég annyi, úgy mentem oda, hogy mindenképp megegyezek.”, hozzátéve „Sokkal racionálisabb vagyok, mint Shane, akit többnyire az érzelmei vezérelnek. Ez volt a racionális döntés.” A három olimpiai aranyérme utáni edzői járadék azonban „ahogy van, elúszik” mondta.
 
Arról sem szeretett volna beszélni, hogy mi volt a baj Tusuppal, mert annyi mindent köszönhet neki az esetleges negatívumok mellett, de hozzátette most sokkal inkább önmagának érzi magát.
 
Arra a kérdésre, hogy felnézett-e Shane-re, visszakérdezett („Mint férfire, mint férjre vagy mint edzőre?”), majd a riporteri reakcióra („előbbi kettő”) a következőt válaszolta: „Olyan emberre nehéz felnézni, aki nem tudja kontrollálni az indulatait.”
 
Arról is beszélt, hogy ugyan azt a módszert viszi tovább felkészülése során, amit volt férjével kidolgozott, a Katinka-módszert. Ezt azután nevezte így, hogy az interjú készítő Shane-módszerként aposztrofálta.
Azt is elmondta, Petrov Árpád egészen máshogy tudja támogatni a víz széléről, mint Tusup. 
 
- Shane például sosem kérdezte meg edzés közben tőlem azt, hogy vagyok, hogy érzem magam. Árpi eleinte azt is tudni akarta, nem megerőltető-e a munka. „Hát, ha nem lenne megerőltető, akkor nem lenne értelme” – mondtam, de rá kellett jönnöm, hogy nála ez mást jelent. Figyel arra, mikor lépem át szerinte azt a határt, ami már nem egészséges” – mesélte Hosszú Katinka.
 
Ezen felül szóba került az emancipáció, hogy egyesülete mennyit fizet a Duna Arénáért, de az is, meddig folytatja az úszást.
 
Az interjú teljes terjedelmében a linkre kattintva olvasható.
 
Illusztráció forrása: Lintao Zhang/Getty Images

Videók