Hosszú Katinka reagált a visszavonulásáról szóló pletykákra

Sokatmondó képpel jelentkezett.


A legfrisseb információk szerint Hosszú Katinka hamarosan bejelenti visszavonulását, az idei kontinensviadalon és világbajnokságon azonban még rajtkőre áll.

A háromszoros olimpiai-, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok úszó közel húsz éve megkerülhetetlen tagja a felnőtt mezőnynek, ami ebben a sportágban kifejezetten hosszú időnek számít. Most azonban úgy tűnik, az idén 33. születésnapját ünneplő sportoló már nem sokáig versenyez majd. Az Index.hu arról írt, hogy Hosszú hamarosan bejelenti a visszavonulását, ám a májusban Japánban megrendezésre kerülő világbajnokságon még rajthoz áll, ugyan úgy, mint ahogy az augusztusi római Eb-n is.

Az információkat egyelőre sem az úszó, sem pedig a szövetség nem erősítette meg, ám az Index kérdésére a MÚSZ képviselője annyit elárult, hogy a háromszoros olimpiai bajnok nagy bejelentésre készül.

Hosszú jelenleg Gelencsér Mátéval – aki a párja és egyben edzője is – készül a következő szezonra, Tenerifén.

Frissítés: 

Bár hivatalos közleményt nem adott ki az úszó, közösségi oldalán reagált a visszavonulásáról szóló hírekre. Instagramjára sztoriba töltött fel egy képet, amin kikerekedett szemekkel néz. A fotó alá pedig ezt írta: amikor olyat olvasol magadról, amit te sem tudtál...



Borítókép: Facebook.com/MÚSZ

Videók