Hosszú: az elismerések még több erőt adnak

A háromszoros olimpiai bajnok magyar úszónő elmondta, óriási megtiszteltetés számára, hogy a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) a világ második legjobb női sportolójának választotta 2016-ban.


 
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka hatalmas megtiszteltetésnek nevezte, hogy az olimpiai évében a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség, az AIPS a második legjobb női sportolónak választotta az amerikai tornász, Simone Biles mögött.
 
„Ezek az elismerések még több kitartást és erőt adnak ahhoz a munkához, amit nap mint nap végzünk imádott sportágamért. Mindig az volt a célom, hogy a legmagasabb szinten tudjam képviselni Magyarországot nemzetközi plénumokon is. Örülök, hogy ezúttal is sikerült” – mondta a 27 éves sportoló pénteken a Nemzeti Sportnak. 
 
A nőknél az idei nyári olimpián három arany- és egy ezüstérmet szerző Hosszú Katinka mindössze 52 ponttal maradt el az 524 ponttal győztes, Rióban négyszeres bajnok Biles mögött. Harmadikként az amerikai teniszező, Serena Williams végzett.
 
A szavazáson 110 országból 382 újságíró vett részt.

Videók