Észak-Korea még egyetlen jelentkezést sem adott le

A FINA szeretné, ha a Koreai NDK is küldene versenyzőket


A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA arra kéri a Koreai NDK-t, hogy küldjön versenyzőket a júliusi, dél-koreai világbajnokságra.
 
Fotó: Hannah Fountain - CameraSport via Getty Images
   
A FINA a szervezőkkel közös csütörtöki közleményében azt írta, "őszintén bízunk benne, hogy Észak-Korea részt vesz a kvangdzsui eseményen".
   
A július 12. és 28. között sorra kerülő úszó, műúszó, műugró, nyíltvízi és vízilabda-világbajnokág nevezési határideje június 12-én jár le, s a nemzetközi szövetség azért tartotta fontosnak közleményben felkérni a észak-koreaiakat az indulásra, mert az ország még egyetlen jelentkezést sem adott le.
 

Videók