Élete legboldogabb időszaka előtt áll Illés Fanni

Nagyszerű hírt jelentett be a paralimpiai bajnok.


Gyermeket vár Illés Fanni paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, várhatóan azonban a jövő évi világbajnokságon és a párizsi játékokon már újra ott lesz a medencében.

A 29 éves sportoló többek között erről beszélt az MVM által szervezett keddi, A siker mindenkié! elnevezésű sajtóeseményen, amelyen részt vett további két úszó, a világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka, valamint a speciális olimpiai aranyérmes, Világjátékok-győztes Szilágyi Zsanett is.

A Duna Arénában Kapás Boglárka és Szilágyi Zsanett előbbi edzője, Virth Balázs irányítása mellett úszott néhány hosszt bemutató jelleggel, majd pódiumbeszélgetésen vettek részt, ezen csatlakozott hozzájuk Illés Fanni.

Az interjúk során szóba került, hogy az épek és a fogyatékkal élő úszók közössége Magyarországon kezd eggyé válni.

"A fogyatékossággal élőknek fantasztikus ezt megtapasztalni, Kapás Boglárka, Milák Kristóf vagy éppen a Verrasztó testvérek is látják, hogy ugyanazt a munkát végezzük el időben. Jó érzés azt tapasztalni, hogy ezt a szövetségben is látják, elismerik és támogatnak minket. A sport mindenkié, ugyanolyan emberek vagyunk, nem szabad különbséget tenni" - fogalmazott Illés Fanni, aki paralimpiai sikeréről szólva megjegyezte, egy ilyen győzelem rengeteg lemondással és küzdelemmel jár, neki is volt már váll- és könyökműtétje, amelyekre a túlhajszoltság miatt volt szükség.

"Ugyanúgy hat-hét órát edzünk, erről szól az életünk, ebben érezzük jól magunkat, és a végén megéri, amikor azt az időt látjuk az órán, amit szerettünk volna elérni" - fűzte hozzá.

Illés Fanni elmondta: terhessége hatodik hónapjában jár, szerencsére egyelőre minden a terv szerint alakul, továbbra is edz - persze nem olyan intenzitással, mint Tokió előtt -, és elképzelései szerint a jövő évi világbajnokságon, majd 2024-ben a párizsi paralimpián is ott lesz a medencében.



Kapás Boglárka jövő héten Debrecenben, az országos bajnokságon lesz érdekelt, ugyanakkor megjegyezte: amikor kiderült, hogy júniusban Budapesten világbajnokságot rendeznek - 67 nap van a vb rajtjáig -, elsősorban erre a viadalra kezdtek el készülni.

"Nagyon boldogok vagyunk, hogy átélhetjük ezt az élményt, mert ebből nem volt elég egy alkalom. Minden nap ott van a fejemben és nagyon várom már" - mondta a kiváló úszó.

Borítókép:

Videók