Edzésgondok a Fradinál Hosszú Katinka klubja miatt?

Nem várt fejlemények.


Egyre jobb nevekből áll a még mindig csak 31 éves úszóedző Molnár Ákos csapata a Fradinál, hiszen Verrasztó Dávid és Biczó Bence mellé nemrég csatlakozott Szilágyi Liliána és Verrasztó Evelyn. Az országos bajnokságra és a vb-re készülő úszóknak azonban idén nem várt nehézségekkel is meg kell küzdeniük.

 
„Sajnos nincsen megoldva az edzéslehetőségünk, bár a Magyar Úszó Szövetség és a klub által a Duna Arénában a medencénk megoldott, tökéletes körülmények vannak az úszóedzésre, de sajnos ott a másik klubbal nem igazán sikerül a konditerem használatról megegyezni, és ezért amolyan soklaki életet élünk továbbra is, az úszóink hordozzák a cuccukat - nem tudom, mi lesz a megoldás” – nyilatkozta Molnár Ákos a DIGI Sport híradójának.
 
Hozzátette, ez azért akkora probléma, mert idén tavasszal „a helyszín telítettsége” miatt a Fradi számára elmaradt a külföldi edzőtábor, így muszáj végig itthon készülniük.
 

Az úszóedző szerint minden csoport úgy érzi, hogy a Duna Aréna konditermében egy időben is lehetne dolgozni, kivéve egy klubot. „Egyelőre nincsen olyan eredményünk, hogy versenyre keljünk vele és az érdekeinket tudjuk érvényesíteni" – mondta Molnár Ákos.
 
A szakember vélhetően Hosszú Katinka csapatára gondol, az Iron Swim a Sport24 megkeresésére nem kívánta kommentálni a nyilatkozatot. A Magyar Úszó Szövetség elnöke, Wladár Sándor viszont már lépéseket is tett, hogy megoldást találjon. "Mi is tapasztaltuk ezt, én már októberben, csak a korábbi üzemeltetővel nem volt olyan harmonikus a kapcsolat. A Duna Aréna üzemeltetője az NSK (Nemzeti Sportközpontok) és az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) lett, akikkel rendkívül jó a kapcsolatunk, és ők is érzékelték ennek a helyzetnek a visszásságát. Elmondhatom örömmel, hogy múlt héten megkezdtünk az új tornaterem megépítését, ez február 10-re fog elkészülni, és azt gondolom, hogy teljes értékű második tornaterem fog megépülni az uszodában" – nyilatkozta az elnök.
 
A Fradi-úszók addig is hol a Népligetben, hol a Duna Arénában edzenek, március végén pedig már a vb-válogatónak számító országos bajnokságon kell majd bizonyítaniuk.

Videók