Befejezi pályafutását Dana Vollmer

Az ötszörös olimpiai bajnok amerikai úszó az országos bajnokság után tesz pontot egy hosszú karrier végére.


Az e heti országos bajnokság után visszavonul Dana Vollmer, az amerikaiak ötszörös olimpiai aranyérmes úszója.
A 31 éves versenyző, aki tinédzserként szívműtéten esett át, 2000-ben, 12 évesen a legfiatalabb résztvevője volt az amerikai ötkarikás válogatónak.
 
Dana Vollmer már első ötkarikás játékokon történő szereplésekor olimpiai bajnoknak mondhatta el magát.
2004. augusztus 18-án a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként lett aranyérmes.
Fotó: Chris Ivin/WireImage/Getty Images
 
Olimpiai debütálására négy évvel később, Athénban került sor, ahol a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként világcsúccsal diadalmaskodott.
A 2012-es londoni játékokon a 4x100-as vegyes- és a 4x200-as gyorsváltóval, valamint 100 méter pillangón győzött.
Másfél évvel szülése után a 2016-os riói olimpián is ott volt, és mindhárom színű éremből gyűjtött egyet, a 4x100-as vegyes staféta tagjaként pedig ismét első lett.
 
Az amerikai klasszis legsikeresebb olimpiáját Londonban teljesítette: ekkor háromszor volt aranyérmes.
Fotó: Clive Rose/Getty Images
 
Vollmer korábban úgy tervezte, hogy még felkészül a 2020-as tokiói játékokra is, de miután második gyermeke 2017-es születése után tavaly novemberben visszatért a medencébe, sérüléssel bajlódott.
 
Vollmer tavaly tért vissza a medencébe azt követően, hogy 2017-ben megszülte második gyermekét.
Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images
 
A kaliforniai Palo Altóban rendezendő országos bajnokságon Vollmer egy számra, a pénteki 100 méter pillangóra nevezett.
 

Videók