"Amiért mentem, megcsináltam, nincs bennem hiányérzet" - Bernek Péter

Biztossá vált, hogy az úszó ott lesz az olimpián.


Bernek Péter egyéni csúcsot úszott 400 méter vegyesen az úszók olimpiai kvalifikációs országos bajnokságán, ezzel biztossá vált, hogy ebben a számban részt vehet a 2021-re halasztott nyári ötkarikás játékokon.

A rövid pályás világ- és Európa-bajnok, ifjúsági olimpiai bajnok Bernek Péter teljesítette azt, amiért az országos bajnokira érkezett, 400 méter vegyesen 4:12.60 perces egyéni csúcsot úszott, amely a legjobb eredmény volt az előfutamok során. A másnap délelőtt rendezett fináléban aztán 4:14.70-es időeredménnyel második lett Verrasztó Dávid mögött.

„Úgy gondolom, hogy kihoztam magamból a maximumot, nem sok maradt ebben az úszásban – jelentette ki a Career Sport Managementnek a BVSC-Zugló 28 éves versenyzője.

"Nincs hiányérzetem, a 400 vegyest élesben nem könnyű 24 órán belül leúszni kétszer, szerintem nem is nagyon ért el senki jobb eredményt, mint az előfutamban. Csak Verraszató Dávid vert meg, akinek van két világbajnoki ezüstje és három Eb-aranya ebben a számban, úgyhogy nincs miért szégyenkeznem. Örülök, megnyugtató, hogy az olimpián már biztosan ott a lehetek, most az a cél, hogy addig javítani tudjak” – tette hozzá Bernek, aki a verseny szokatlan lebonyolításáról is szót ejtett.

Ez mindenkinek újdonság volt, ez volt a második ilyen lehetőségünk, hiszen a decemberi ob is hasonló lebonyolítású volt. Van még mit javítani azon, hogy megtaláljuk a legjobb módot arra, hogy délutánról délelőttre regenerálódni tudjunk. Gyakorlásnak mindenképp jó volt, mert bármilyen verseny lesz még az olimpiáig, az normál ritmusú lesz” – jelentette ki az úszó, aki ugyan ezúttal nem mérettette meg magát 200 háton, de eltökélt szándéka, hogy ebben a versenyszámban is rajthoz állhasson Tokióban.

„Amiért mentem, megcsináltam, elégedett vagyok, nincs bennem hiányérzet. Talán annyi, hogy 200 vegyesen jobban mutatott volna, ha két percen belül vagyok, de ez mind az olimpia, mind pedig az Eb szempontjából lényegtelen. A 200 vegyes döntője a 400 előfutamának délelőttjén, a 200 hát pedig nem egészen egy órával volt a 400 vegyes után, ezért úgy gondoltam, hogy ezt a kettőt együtt nem olyan könnyű leúszni. Majd az Eb-n remélhetőleg rajhoz tudok állni” – monda Bernek, akinek 200 vegyesen is van olimpiai A-szintje, ám ebben a számban úgy gondolja, nem tudna olyan teljesítményt letenni az asztalra, amivel esélye lenne egy olimpiai döntőre, de úgy érzi, 200 háton abszolút meg lehet erre az esély.

„Szerintem nem lehet gond, ha komolyan akarom venni a 200 hátat, hiszen az országos csúcsom két másodperccel jobb, mint az olimpiai szint, szóval, ha azt nem tudom megcsinálni, akkor nincs is értelme indulni az olimpián ebben a számban” – összegzett Bernek, aki december vége óta egy kisfiú édesapja.

„A megszületése óta abszolút pozitívan, még több motivációval megyek az edzésre és a versenyekre, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy ez az olimpián is érződni fog” – jelentette ki. Hozzátette: csütörtök reggelig kapott egy kis pihenőt, aztán megkezdi a felkészülést az ötkarikás játékokra.

Forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.

Képek: Career Sport Management

Videók