„Több évtizede harcolunk a szexuális visszaélések ellen"

Nyílt levélben szólították fel cselekvésre Tim Hincheyt.


Robert Allard ügyvéd 6 úszó megbízásából nyílt levélben fordult az Amerikai Úszó Szövetség elnökéhez, hogy felszólítsa: lépjen fel a szervezetben zajló szexuális zaklatások ellen.

A Tim Hincheynek intézett üzenetben az áll, hogy az általa irányított testületnek kötelessége lenne fellépni a járványszerűen terjedő erőszakolásokkal szemben. Az okirat 8 személyt nevez meg az ügyben, akiket Allard szerint azonnal el kellene távolítani a pozíciójukból.

A levél kivonata ezt tartalmazza:

„Több évtizede harcolunk az Amerikai Úszó Szövetségben zajló szexuális visszaélések ellen, és egyértelművé vált számunkra, hogy önöknél továbbra is nagy kultúrája van annak, hogy az edzők szexuálisan bántalmazzák a fiatal úszókat. Ez hasonló a katolikus egyház felfogásához, ahol az érdemel jutalmat, aki hallgat a sötét ügyekről, és az megvetést, aki beszélni mer. Ennek egyszer és mindenkorra véget kell vetni."

Az elmúlt hónapban 6 nő nyújtott be keresetet azzal, hogy az USA Swimming nem védte meg őket Mitch Ivey, Everett Uchiyama és Andy King bántalmazásaitól. A nyílt levélben elismerik ugyan, hogy a per kezdete óta valamilyen intézkedésre sor került a szövetségen belül, de egyúttal felszólítják Hincheyt, hogy menjen tovább, és nyilvánosan tiltsa ki a 8 érintetett.

A levél első vádlottja Murray Stephens, aki 1996-ban, az atlantai olimpián irányította az Egyesült államok csapatát. .

„A szövetség 2011 óta tisztában van vele, hogy Stephens egy szexuális ragadozó, mégsem büntették meg, hanem csendben lemondott, és még ki is tüntették” -írja a levél.

Paul Bergen szintén a felsorolt edzők közt van. Ő 1980-ban, 1984-ben, 1988-ban és 2000-ben is segítette a csapatot az ötkarikás játékokon. Vele kapcsolatban azt írják, a szövetség évek óta tisztában van vele, hogy megerőszakolta az olimpiai bajnok Deena Deardurff-Schmidt-et.

A lista harmadikja John Leonard, az Amerikai Úszóedzők Szövetségének irányítója. Róla azt állítják ellentmondásos történetek segítségével hunyt szemet az egyes esetek fölött.

Mary Jo Swalley a negyedik. Ő a szövetség egykori alelnökeként nem támogatta, hogy programot hozzanak létre annak érdekében, hogy megelőzzék az erőszakos cselekedeteket, ráadásul több edző ügyét is fedezte.

A listán az ötödik név Mark Schubert. A 2006 és 2010 közt szövetségi kapitányi feladatokat ellátó Schubert állítólag szintén nem tett semmit, amikor tudomást szerzett néhány erőszakos cselekedetről. A hatodik Clint Benton, aki a Pacific Swimming tagjaként tudott Andy King ügyeiről, de elfedte azokat. A felsorolás hetedikje szintén a Pacific swimming elnökségi tagja. Millie Nygrent azzal vádolják, hogy nem értesítette időben a szövetséget King dolgairól. Steve Morselli edző a nyolcadik, aki szintén tisztában volt King szexuális zaklatással kapcsolatos tevékenységével.

Az ügyvéd a levél végén arról beszél, hogy a szövetség hosszú ideje csak a tüneteket kezeli, de nem szünteti meg a kiváltó okot, és ez számtalan fiatal sportoló megrontásához vezetett eddig.

A nyílt levélre a szövetség ez idáig nem válaszolt.

Forrás: insidethegames.biz

Borítókép: Win McNamee/Getty Images

Videók