Hosszú Katinka dobogós lett az elmúlt évtized legjobb úszói között

A neves rangsorban Katinkát csak Michel Phelps Katie Ledecky előzte meg.


Hosszú Katinka a harmadik, Gyurta Dániel pedig a huszadik azon a listán, amelyen a swimswam.com szaklap gyűjtötte össze a 2010-es évek legjobb úszóit.

A 20 versenyző közé pont befért a már visszavonult Gyurta Dániel, akiről a honlap kiemeli, hogy 2009 és 2014 között 200 méter mellen gyakorlatilag mindent megnyert, köztük az olimpiai bajnoki címet is, ráadásul Londonban világrekorddal diadalmaskodott.

Hosszú Katinka - olyanokat megelőzve, mint Ryan Lochte (4.), Adam Peaty (5.) vagy Sarah Sjöström (7.) - a harmadik helyet foglalja el. A 30 éves klasszis számára ugyan a 2012-es olimpia még nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna, azóta viszont 400 és 200 méter vegyesen gyakorlatilag egyeduralkodónak számít - Rióban még 100 méter háton is nyert, 200-on pedig második lett -, a világkupa-sorozatokban számolatlanul nyeri az érmeket, és nagy szerepe volt abban, hogy beindult a Nemzetközi Úszóliga (ISL).

A lista második helyére az amerikai Katie Ledecky került, aki öt olimpiai bajnoki aranyat nyert ebben az évtizedben, míg a győztes Michel Phelps 23 ötkarikás elsőségéből kilencet gyűjtött a 2010-es években. 

Hosszú Katinka az elmúlt napokban sem pihent, edzéssel töltötte az ünnepeket, amiről többször posztolt képeket közösségi oldalán is.

Katinka Hosszu

I got inspired by @katieledecky to prove that D-group swimmers can have badass gym posts too, not just the big gun sprinters like @brunofratus and @adam_peaty I'm challenging all the swimmers to...

Legutóbbi posztjában pedig azt írja, készen áll az új évre.

Katinka Hosszu

We are ready for 2020

Borítókép: Facebook/Hosszú Katinka Official

Videók