Hogy lehet megverni Chris Froome-ot?

Már az első kemény hétvégén odavágott a riválisoknak Chris Froome. A Sky kerekese egészen az utolsó 17 km-ig kivárt, akkor viszont olyat támadott, amire senki nem tudott válaszolni.


Az idei Tour-on nem úgy nézett ki, hogy Froome annyival jobb lenne a mezőnynél, mint mondjuk 2013-ban, amikor Wiggins kiszállásával mindenkit lemészárolt. Ezen a szakaszon viszont kiderült, hogy eddig csak visszafogta magát a Sky; most viszont előjöttek, és szabadjára engedték az összes energiájukat.

Pedig nem a legkönyebb, hanem az eddigi legnehezebb szakaszt választották az alázásra. A kiemelt kategóriás (19 km hosszú 7,4%-os meredekséggel!) Tourmalet-n  kívül, után ott volt a második kategóriás Anzican, és a két első, a col de Val Louron-Azet és a Peyresoude is, azaz egy szakaszra betették a szervezők a Pireneusok szinte összes 1500 méternél magasabb hegyét is.

A Tourmalet-ra össze is gyűjtötte a bátorságát a franciák egyik hegyimenője, Thibaut Pinot, és meg is indult a főmezőnytől, a Tourmalet-t is megnyerve. Ketten tudták követni: a lengyel Rafal Majka és a német Tony Martin, akikkel 2:20 előnyt is összegereblyéztek a pélotonnal szemben.

Pinot azonban csak 3:15-tel volt lemaradva az összetettben a fő esélyesekhez képest, úgyhogy nem hagyhatta egyik csapat sem, hogy nagyon elmenjen. Be is indult a Sky vonata, és a Val Louronra már percen belül voltak a vezető trióhoz képest.

Pinot és Martin nem is bírták többet az iramot, előbb utolérte, majd lehagyta őket a Froome-csoport, 40 km-el a szakasz vége előtt pedig Majka is feladta a reménytelen küzdelmet a 35 tagot számláló csoport ellen.

Az utolsó hegyre, a Peyresoudéra menet is együtt volt nagyjából a mezőny; a Sky tempóját az emelkedőn azonban egyre kevesebben bírták. Sorra szakadt le Warren Barguil, Pierre Rolland, és Alberto Contador is.

Bár a Sky kegyetlen iramot diktált, azért megpróbálkozott a támadással Bardet, Quintana és Froome is, de mindegyikre reagáltak a riválisok. Nem úgy Froome második támadására!

Az utolsó hegyről csúcsán már nem egészen 17 km volt hátra, ráadásul lejtmenetben, ahol sokkal kevesebbet számít az erőkülönbség, mint felfelé. Froome azonban kihasználta a vetélytársak figyelmének pillanatnyi elröbbenését (Quintana éppen egy kulacsért nyúlt), és amint felértek a csúcsra, azonnal támadott!

Először hitetlenkedtek, aztán dühösek voltak, végül megpróbálták utolérni, Froome időfutamos múlta azonban kijött, és úgy karikázott, mintha Fabian Cancellara vagy Samuel Sánchez rebegte volna a fülébe a lejtmenet mestertitkait. Végül fél perc előnyt sikerült begyűjtenie a riválisokkal szemben, Contador meg egyenesen elszállt, hiszen az első napokban összeszedett bukásai megbosszulták magukat, és most már három perc a hátránya az összetettben!

Pánikra a többieknek mindenesetre nincs oka, legfeljebb ha holnap is hagyják,hogy a Sky diktálja az iramot. A Spanyolországban induló, Andorrában is látogatást tévő, Franciaoszágban végző 9. etapon ugyanis három első és egy második kategóriás hegyet kell megmásznia a szakasznak, azaz még gyilkosabb, mint a mai volt. És akkor már a befutóról, a kiemelt, 2240 méter magas Andorre Arcalisról még nem is szóltam...

Tour de France, 8. szakasz (Pau - Bagnéres-de-Luchon, 184 km)

1. Chris Froome (brit, Sky) 4:57:33
2. Dan Martin (ír, Etixx-Quick Step) + 13 mp.
3. Joaquim Rodríguez (spanyol, Katyusa) azonos idővel
4. Romain Bardet (francia, AG2R) ai.
5. Roman Kreuziger (cseh, Tinkoff) ai.

Az összetett állása

1. Ch. Froome 39:13:04
2. Adam Yates (brit, Orica) + 16 mp.
3. J Rodríguez + 16 mp.
4. D. Martin + 17 mp.
5. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) + 19 mp.

 

Videók