Tenisz: visszavonult az egyetlen, akinek tíz meccs után pozitív a mérlege Nadal ellen

Bejelentette visszavonulását Nyikolaj Davigyenko, aki pályafutása legjobbjaként - még 2006 novemberében - a férfi tenisz világranglista harmadik helyén állt.


A 33 esztendős orosz játékos május óta már nem versenyzett. Most azt mondta: a sok sérülés miatt döntött úgy, hogy nem folytatja tovább a karrierjét.

Davigyenko profi pályafutása alatt 21 tornán diadalmaskodott, ám Grand Slam-tornán egyszer sem jutott döntőbe - négyszer játszhatott elődöntőt, kettőt a US Openen, kettőt a Roland Garroson. A négyből három alkalommal Roger Federertől kapott ki.

Pályafutása során összesen 16,2 millió dollárt keresett, három ATP Masterst (mostani nevén ATP 1000-es versenyt) nyert meg, valamint az évzáró vb-n is sikerült győznie 2009-ben.

Davigyenko úgy vonulhat vissza, hogy ő volt az egyetlen olyan teniszező a jelenlegi mezőnyben, akinek pozitív a mérlege Rafael Nadallal szemben úgy, hogy több, mint tízszer játszott ellene (6-5).

Videók