Majdnem búcsúzott a világelső

Swiatek meccslabdát hárítva jutott túl Oszakán


A világelső és címvédő Iga Swiatek szerdán meccslabdát hárítva győzte le Oszaka Naomit a francia nyílt teniszbajnokság női versenyének második fordulójában.

A lengyel játékos az első szettet ugyan rövidítésben megnyerte, utána viszont japán ellenfele egyértelmű fölénybe került, így előbb könnyedén egyenlített, majd a harmadik játszmában azonnal brékelőnybe került, 5:3-as vezetésénél pedig a mérkőzésért adogathatott. Az Australian Opent és a US Opent egyaránt kétszer megnyerő Oszaka keze azonban ekkor megremegett, s bár volt meccslabdája, a négy ki nem kényszerített hibája miatt Swiatek nyerte a gémet. A 22 éves sztár, aki megnyerte a madridi és a római felvezető tornát is salakon, innen már nem engedte ki a kezéből a továbbjutást, 2:5-től kezdve sorozatban öt játékot nyerve - ebből kettő fogadóként - a maga javára fordította a háromórás találkozót.
Swiatek 2020, 2022 és 2023 után a negyedik trófeájára hajt Párizsban, ezen kívül még a 2022-es US Openen diadalmaskodott Grand Slam-tornán.
Szerdán az eső miatt csak a két behúzható tetővel rendelkező pályán lehetett meccseket rendezni, de nagy meglepetés nem történt, a férfiaknál a spanyol Carlos Alcaraz és az első körben Fucsovics Mártont búcsúztató görög Sztefanosz Cicipasz is négy szettben lépett a 32 közé.

Roland Garros,  2. forduló (a 32 közé jutásért):

nők:
Swiatek (lengyel, 1.)-Oszaka (japán) 7:6 (7-1), 1:6, 7:5
Gauff (amerikai, 3.)-Zidansek (szlovén) 6:3, 6:4
férfiak:
Alcaraz (spanyol, 3.)-De Jong (holland) 6:3, 6:4, 2:6, 6:2
Cicipasz (görög, 9.)-Altmaier (német) 6:3, 6:2, 6:7 (2-7), 6:4
 

Videók