Sötétedés miatt félbeszakították a magyar-ukrán utolsó egyesét

A Davis Kupa-osztályozója hétfőn folytatódik Balázs Attila és Ilya Marchenko között.


Balázs Attila mérkőzése sötétedés miatt félbeszakadt Ilya Marchenko ellen vasárnap a Magyarország-Ukrajna tenisz Davis Kupa-osztályozón, így a 2-2-re álló párharc hétfőn fejeződik be.
A sors szeszélye folytán a rendkívüli izgalmakat hozó csata egy olyan mérkőzésen dől el, amelyen a nyitónap vesztesei csaptak össze. Szombaton ugyanis Balázs simán kikapott Sergiy Stakhovskiytól, míg Marchenkót Fucsovics Márton győzte le.
 
A világranglistán 136. Balázs kellemes emlékeket őrizhetett riválisáról, ugyanis idén a wimbledoni selejtezőben Marchenkónak dupla brékelőnyben két meccslabdája volt, de a 30 éves magyar bravúrral fordított. Második összecsapásuk a pályára vetülő késő délutáni árnyék miatt reflektorfényben kezdődött, a lelátókon pedig - ahol ekkorra mintegy nyolcszáz főre csökkent a létszám - előkerültek a kabátok.
Balázs gyors brékkel kezdett, remek rövidítéseivel pedig rendre megfuttatta az ATP-rangsorban 371. ukránt - aki 2016-ban 49. is volt -, aztán egy csodás nyerő tenyeressel lezárta a 44 perces első szettet.
 
 
A folytatásban a júliusban Umagban döntős magyar két bréklabdát elpuskázott 1:1-nél, majd fej-fej mellett haladtak, miközben egyre sötétebb lett. A 32 éves Marchenko 4:5-nél elrontott egy szettlabdát, majd Balázs 5:5-re egyenlített. Ekkor a mérkőzésvezető közölte, hogy sötétedés miatt egyelőre vége a játéknak, így a párharc hétfőn 11 vagy 12 órától folytatódik. "Jobb lesz így, mert már nem sokat láttam a pályán.
Nem játszom jól, de küzdök, remélem, holnap jobban megy majd. Szeretném feltenni az i-re a pontot" - nyilatkozta Balázs Attila.
 
Eredmény, DK-osztályozó:
Magyarország-Ukrajna 2-2 - állás az utolsó egyes előtt
Balázs Attila-Ilya Marchenko 6:4, 5:5-nél félbeszakadt
Korábban:
Fucsovics Márton, Balázs Attila-Sergiy Stakhovskiy, Denis Molchanov 7:6 (7-1), 3:6, 6:3
Fucsovics Márton-Sergiy Stakhovskiy 7:5, 3:6, 6:7 (3-7)
Szombaton játszották:
Balázs Attila-Sergiy Stakhovskiy 4:6, 3:6
Fucsovics Márton-Ilya Marchenko 6:3, 6:2
 

Videók