"Egy másodpercig sem remegett a kezem!" - Exkluzív interjú Babos Tímeával

Babos Tímea és Kristina Mladenovic másodszor nyerte meg az Australian Opent. A magyar versenyző a döntő után adott exkluzív interjút helyszíni tudósítónknak.


Szenzációsan játszottatok, és megint kiemelkedtél a négyesből.

Ezt jó hallani, mert én is így éreztem (nevet). A meccs elején az első gémet leszámítva Kristina nagyon izgult. Azt gondolom, hogy sokat segített neki az én hozzáállásom és mentalitásom.

Most már úgy tudunk felmenni az ilyen meccsekre, hogy pontosan tisztában vagyunk azzal mit várunk el. Nekem egy másodpercig nem remegett a kezem. Nagyon agresszívan és jól játszottam.

Pontosan tudtam, hogy mit akarok és ez neki is segített. Az első szett közepétől mind a ketten baromi jók voltunk. Amikor mindketten jól játszunk és azt csináljuk amit mi akarunk, akkor az első kiemeltek ellen is ilyen meccset tudunk hozni. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy ez sokkal nehezebb volt, mint a shenzheni döntő. Ők sokkal több mindent kipróbáltak. Su-wei jobban játszott és Strycová is hozta a formáját. Azt éreztem, hogy nekünk is mélyebbre kellett nyúlnunk a tarsolyunkban, de az hogy 6:2, 6:1-re tudtunk nyerni egy ilyen duó ellen, és egy újabb Grand Slam trófeát vihetünk haza, ez elképesztő.

Ez a 6:2, 6:1 egy kicsit csalóka. Az első szettben a 2:2 után volt egy-két kritikus pillanat, amit nagyon jól éltetek túl. Te kétszer hoztad az adogatásodat 15:40-ről.

Rögtön az első szervagémemben 3 bréklabdájuk volt, és nagyon jól játszottuk meg azokat a pontokat, jöttek az első szervák. Nagy nehezen megnyertük azt a gémet, így két elütéssel tőlem. Aztán mondtam is Kristinának, hogy én nem szoktam ilyen szervagémeket játszani, hogy így megizzadok. Nagyon sokat kellett ütni, az első két gém 14 percig tartott. Utána volt sanszunk rögtön, hogy úrjabrékeljünk, aztán 40:semmi volt Kiki szervagémjénél. Ott éreztem kicsit hogy izgul, ezért is buktuk el szerintem. Utána viszont együtt összeraktunk egy nagyon jó ritörngémet.

Aztán megint 15:40 volt az én szervámnál. Viszont az, hogy ott megnyertük nagyon fontos volt. Onnantól tudtuk felőrölni az ellenfelet, és abszolút a mi akaratunk érvényesült.

Aztán a második szett elején rögtön az első gémben brékelnünk kellett volna szerintem, de az nem sikerült. Utána viszont egyre jobbak, és abszolút elbizonytalanítottuk az ellenfelet. Tényleg mindent megpróbáltak, sok formációt játszottak, sokat variáltak. mi számítottunk arra, hogy a mai meccsen több egyenest fognak ütni, de készenálltunk erre. Mellettem el sem ütöttek egyszer sem, mindenre volt válaszunk. Éreztük, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre kerülnek.

Eddig is tudtuk, hogy szereted a variábilis teniszt. Ma viszont a játékod semelyik részére nem tudok rossz szót mondani. Szerintem te is és a páros is szintet lépett.

Igen, én is így érzem. Az, hogy Shenzhenben egy hetet tudtunk készülni az rengeteg pluszt adott a fejünknek. Ahogy ott játszottunk a világ legjobb párosai ellen nagyon sok lendületet és tanulságot hozott magával. Pontosan tudjuk, hogy mi az a tenisz amivel mi tudunk nyerni, és amire nem igazán kapunk választ.

Így felmenni a pályára sokkal egyszerűbb, mert nem kell túlagyalni és túltaktikázni a dolgot, hanem azon múlik, hogy mi mit hozunk az asztalra. Ez ma is megmutatkozott: amint visszavettünk a tempónkból, rögtön buktuk a pontokat.

Belefér a hiba, mert olyan nyomást rakunk az ellenférre, amit nagyon nehéz kezelni, és jobban uraljuk a pályát. Ha ezt a játékot játsszuk nagyon meggyűlik az ellenfelek baja velünk. Szerintem az elmúlt években mi vagyunk a legkiegyensúlyozottab, legstabilabb páros, a legtöbb nagy győzelemmel. Biztos , hogy ennek oka van. Én azt érzem, hogy a Shenzheni verseny rámutatott arra, hogy mik a gyengepontjaink amin tudunk változtatni, de arra is,  mi az ami nagyon jól működik, és amiben mi vagyunk a legjobbak.

Amikor az ember megnyer egy újabb tornát, mindig azt gondolja, hogy ez nem is olyan nehéz dolog. Benned milyen érzések vannak?

Hihetetlen. Ezen a versenyen úgy éreztem, hogy minden egyes meccsen a zónában játszok párosban. Egy Grand Slam döntőn, nem mindig tudni, hogy mire számítsál. Viszont mivel nagyon stabil voltam fejben, így csak az öröm van most nekem. Persze amikor beszélt a Kiki a pályán, hogy mit jelentek neki, az nagyon meghatott. Most nem azok a könnyek vannak, mint 2 éve amikor először nyertem a sok-sok döntő után, csak az abszolút öröm. 

Sorozatban a 3. Australian Open döntőt játszottátok. Korábban csak 2 ilyen páros volt, aki ezt meg tudta csinálni. Háromszoros Grand Slam győztesként , kétszeres Australian Open nyertesként, és Roland Garros bajnokként irány a Wimbledon? Mi a cél még idén?

Mért pont Wimbledon? Nagyon keveset játszottunk tavaly, de ahol indultunk ott hihetetlen eredményeket értünk el. Egy hét múlva már lehet, hogy játszunk Szentpéterváron. Mindenhol ahol elindulunk meg akarjuk mutatni, hogy mi vagyunk a  legjobbak. Szerintem most már egy nagyon nagy mentális nyomást kap az ellenfél az által, hogy ilyen jók vagyunk ennyire kevés közös játékkal. Ha többet játszanánk egyre jobbak és jobbak lennénk. Ma örülünk a győzelemnek, holnap repülünk el, aztán készülünk a további feladatokra.

Az Australian Openről a Sport365 helyszíni interjúkkal és képriportokkal számol be az olvasóknak.
Kövesse ön is a tenisztornát a Sport365-ön!

Borítókép: Clive Brunskill/Getty Images

Sport365.hu - Háromszoros Grand Slam-bajnok a Babos-Mladenovic páros

Lesz-e már ma 3-szoros Grand Slam-bajnok Babos Tímea? Dominic Thiem vagy Alexander Zverev akadályozhatja meg Novak Djokoviccsot, hogy a nyolcadik melbourne-i döntőjét is megnyerje? Ezek voltak az Australian Open 12. napjának legfontosabb kérdései, meg azért az sem volt mellékes, hogyan éljük túl a 43 fokos hőséget a szabadban.

Videók