Búcsúzik Londontól az ATP-világbajnokság

A vasárnap kezdődő viadalon Djokovic utolérheti Federert.


Utoljára és zárt kapuk mögött ad otthont a londoni O2 Arena a férfi teniszezők vasárnap kezdődő ATP-világbajnokságának.

A brit fővárosban 2009 óta zajló csúcstalálkozó évről évre óriási érdeklődésre tartott számot, tavaly nyolc nap alatt csaknem 250 ezren látogattak ki a Temze-parti csarnokba. A koronavírus-járvány miatt idén nézők nélkül, buborékos rendszerben búcsúzik a 20 ezer férőhelyes aréna, 2021 és 2025 között már Torinóban rendezik majd a nyolcfős szezonzárót.

Az idei viadalon még vonalbírók sem lesznek jelen, a szervezők ugyanazt a sólyomszem-technológiát alkalmazzák majd, amely sikerrel vizsgázott a szeptemberi US Openen.

A pandémia a vb összdíjazásán is érződik, amely a tavalyi 9-ről 5,7 millió dollárra csökkent, a veretlen világbajnok 1,56 millióval gazdagodik. Tavaly a győztes Sztefanosz Cicipasz 2,6 milliót kapott úgy, hogy egy csoportmeccset elveszített.

A jubileumi, 50. ATP-világbajnokságon - mely korábban Grand Prix Masters vagy Masters Cup néven is futott - az első és legutóbbi tornára utalva a Tokió 1970 és a London 2020 nevet kapta a két négyfős csoport. Előbbiben a világelső szerb Novak Djokovic, az orosz Danyiil Medvegyev, a német Alexander Zverev és az argentin Diego Schwartzman kapott helyet, míg utóbbit a 20-szoros Grand Slam-bajnok spanyol Rafael Nadal, a címvédő Cicipasz, az osztrák Dominic Thiem és az orosz Andrej Rubljov alkotja.

A 33 éves Djokovic a vb kimenetelétől függetlenül már biztosan az első helyen zárja az évet - karrierje során hatodszor -, beállítva ezzel az amerikai Pete Sampras rekordját.

A belgrádi játékos már ötször emelhette magasba a serleget, de 2015 óta egyszer sem diadalmaskodott. Sikerével most utolérheti a sérülés miatt csak jövőre visszatérő Roger Federert, aki csúcstartóként hatszoros világbajnoknak mondhatja magát. A szerb és a svájci sztár a 2003 és 2015 közötti 13 viadalból 11-et megnyert. Az utóbbi három évben ugyanakkor a bolgár Grigor Dimitrov, Zverev és Cicipasz is először ért fel a csúcsra.

Nadal immár sorozatban a 16. vb-jére készülhet - ebben a statisztikában ő a rekorder -, ugyanakkor érdekes módon még sosem ünnepelhetett a szezonzárón, és eddigi legjobb eredménye a 2010-es és 2013-as döntő volt.

A US Open-címvédő Thiem tavaly a fináléig jutott Londonban, a legutóbb mindhárom vb-csoportmeccsét elbukó Medvegyev a párizsi 1000-es torna megnyerésével hangolt, míg honfitársa, Rubljov már öt trófeát gyűjtött be 2020-ban. Schwartzman a mezőny "kakukktojása", az argentin játékos októberben 28 évesen került be először a top 10-be a világranglistán.

Borítókép: TPN/Getty Images

Videók