Fucsovics egyesben is búcsúzott a kazah tenisztornán

Fucsovics Márton egyesben is az első fordulóban búcsúzott az 1,09 millió dollár (402 millió forint) összdíjazású kazahsztáni keménypályás tenisztornán, Asztanában.


A világranglistán 57. magyar játékos az éppen egy hellyel mögötte álló osztrák Sebastian Ofnerrel csapott össze pénteken a 16 közé jutásért és remekül kezdett, az első szettet simán nyerte.

Ezután azonban fordulat következett, a második játszmában Ofner 4:1-re elhúzott, majd sorozatban öt játékot nyerve előbb kiegyenlített, a döntő szettben pedig 3:0-ra vezetett. Fucsovics ugyan a folytatásban felzárkózott, de az osztrák megtartotta brékelőnyét és ő jutott a nyolcaddöntőbe, amelyben a hazai közönség előtt szereplő, harmadik helyen kiemelt Alekszander Bublik lesz az ellenfele. A mérkőzés 1 óra 52 percig tartott.

A magyar játékos párosban - a cseh Jiri Leheckával az oldalán - ugyancsak az első fordulóban búcsúzott.

Eredmény:
egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Sebastian Ofner (osztrák)-Fucsovics Márton 2:6, 6:2, 6:3

Borítókép: Clive Brunskill/Getty Images

Videók