Zverevet sportszerűtlen viselkedés miatt kizárták

Berrettini sérülés miatt feladta.


Az ötödik helyen kiemelt olasz Matteo Berrettini feladni kényszerült első fordulós mérkőzését az 1,7 millió dollár (535 millió forint) összdíjazású acapulcói férfi keménypályás tenisztornán, a világranglistán harmadik Alexander Zverevet pedig sportszerűtlen viselkedés miatt kizárták a további küzdelmekből.

A keddi játéknapon Berrettini az amerikai Tommy Paullal találkozott, és a megnyert első szett után a második játszmát sérülése miatt már nem tudta befejezni. A többi kiemelt, így az orosz Danyiil Medvegyev, a görög Sztefanosz Cicipasz, a spanyol Rafael Nadal és a brit Cameron Norrie viszont igazolta a papírformát, és bejutott a nyolcaddöntőbe.

Az egyéni versenyben második kiemelt, címvédő Zverev azért nem folytathatja a küzdelmeket, mert párosban rendkívül sportszerűtlenül viselkedett. Az ATP szerdai közlése szerint a német játékos - akinek a brazil Marcelo Melo volt a partnere -, nagyon közel volt ahhoz, hogy megüsse a mérkőzésvezetőt, miután döntő rövidítésben kikaptak egy brit, finn duótól. Zverev többször is rácsapott ütőjével a bíró székére. A 24 éves olimpiai bajnokot a történtek után azonnal diszkvalifikálták a tornáról, következő ellenfele, egyben honfitársa, a szerencsés vesztesként főtáblára jutott Peter Gojowczyk így játék nélkül jutott a negyeddöntőbe.

Eredmények, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Medvegyev (orosz, 1.)-Paire (francia) 6:3, 6:4
Cicipasz (görög, 3.)-Djere (Györe, szerbiai) 7:6 (9-7), 7:6 (7-4)
Nadal (spanyol, 4.)-Kudla (amerikai) 6:3, 6:2
Paul (amerikai)-Berrettini (olasz, 5.) 4:6, 5:1-nél Berrettini feladta
Norrie (brit, 6.)-Altmaier (német) 7:6 (7-5), 6:2
Andújar (spanyol)-Hernández (mexikói) 6:0, 6:1
Nisioka (japán)-López (spanyol) 2:6, 6:0, 6:4
Giron (amerikai)-Millman (ausztrál) 7:6 (7-3), 2:0-nál Millman feladta

Borítókép: the net Magazine/Twitter

Videók