Vége a Matthijs de Ligt körüli kálváriának

A Juventus lett végül a befutó, pedig a Liverpool és a Barcelona is szerette volna a soraiban tudni a holland védőt.


A Juventus labdarúgócsapata szerdán szerződtette a holland Matthijs de Ligtet.
Az olasz bajnokcsapat tájékoztatása szerint ötéves szerződést kötött az Ajax Amsterdamtól érkező 19 éves védővel, aki sajtóhírek szerint 8 millió eurót keres majd szezononként.
Vételára pedig 75 millió euró volt, amellyel a Serie A történetének legdrágább védője lett.
 
A tizenkilenc éves holland védő 2024-ig kötelezte el magát a Juventushoz.
Fotó: Daniele Badolato - Juventus FC/Juventus FC via Getty Images
 
A labdarúgó kedden érkezett meg Torinóba, ahol szerdán esett át az orvosi vizsgálatokon. A védőt hivatalosan csütörtökön mutatják be, pénteken pedig már elutazik a csapattal a kínai túrára.
De Ligt az egyik legjobb védelembe érkezik, amelyet olyan veterán futballisták fémjeleznek, mint az egyaránt olasz válogatott Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci.
A Juventus nyáron alaposan megerősítette a középpályáját is Aaron Ramsey és Adrien Rabiot megszerzésével, továbbá egyéves párizsi kitérő után visszatért legendás kapusa, Gianluigi Buffon is.
 
De Ligt Adrien Rabiot, Aaron Ramsey és Gianluigi Buffon után a negyedik olyan játékos, aki a Juventushoz került (Buffon visszatért Torinóba).
Fotó: Daniele Badolato - Juventus FC/Juventus FC via Getty Images
 
De Ligt csapatkapitánya volt az 2018/19-es Bajnokok Ligája-szezonban elődöntős, Hollandiában pedig bajnok és kupagyőztes Ajaxnak, amely a legutóbbi BL-sorozat negyeddöntőjében éppen a Juventust ejtette ki. A párharc torinói visszavágóján De Ligt szerezte az amszterdamiak győzelmét és továbbjutását jelentő találatot.
A védő a holland válogatottban szintén alapembernek számít, az együttessel júniusban döntős volt a Nemzetek Ligájában.
De Ligt a nyári átigazolási piac egyik legfelkapottabb játékosa volt, a sportsajtó az elmúlt hetekben a BL-címvédő Liverpool, illetve az FC Barcelona rendszeres érdeklődéséről is beszámolt.
 
 

Videók