Udvardy álmait az éj sötétje szakította félbe

A magyar teiszező és ellenfele nem tudta befejezni a mérkőzést.


A Hungarian GP írását változtatások nélkül közöljük!

A szívem szakadt meg szerda este Udvardy Pannáért. Óriásit teniszezett, bámulatosan küzdött, vezetett 6:3, 6:5, 40:15-re, de a kettő meccslabda - saját szervánál - is kevés volt, hogy győztesként térhessen nyugovóra.

A 24. kiemelt Elise Mertens ellen remekül játszott már az első szettben is a magyar. Az első adogatójátékában bréklabdát hárított, de a következő négy gémben, amikor ő szervált, csak négy pontot vesztett. 5:3-nál a játszmáért adogatott, 40:15-je volt, végül az ötödik szettlabdát csinálta meg. Brékkel folytatta, vezetett 2:0-ra, majd 2:2 után újra fogadóként jutott előnyhöz, de a belga rögtön visszabrékelt.

A csata leglátványosabb, legszínvonalasabb, legizgalmasabb része csak ezután jött. A nyolcadik gémben négy bréklabdát hárított Udvardy Panna, hétszer volt egyenlő. Keményen lőtték a labdát az alapvonalról, a magyar remek szögeket ütött fonákkal és a nyeséseket is hatékonyan alkalmazta, miközben nagyszerűen adogatott.

Aztán 5:5-nél harmadszor is brékelőnybe került és a 32 közé kerülésért szerválhatott. 40:15-nél két meccslabdához jutott. Előbb egy 19 ütésből álló labdamenetet játszottak, ami egy ki nem kényszerített fonák hibával ért véget, majd egy 22 ütéses pontot fejezett be a belga egy egyenes fonák nyerővel.

Mertens egyébként a gém előtt arról próbálta meggyőzni a bírót, hogy már annyira sötét van, nem látja a labdát. 6:6-nál már nem zavarta a fény hiánya és a rövidítést nyerve kiegyenlített, csütörtökön 6:3, 6:7-ről folytatják.

Egy biztos, Udvardy Panna nagy formában teniszezik.

Gálfi Dalma sem volt esélytelen a 21 éves Kaja Juvan ellen. Az első játszmát 0:3-ról fordította meg 5:3-ra, de hiába adogatott 5:4, 40:0-nál, a fiatal szlovéné lett a szett és később a meccs is – kár érte.
Kiesett két Grand Slam-bajno, Garbine Muguruza, Emma Raducanu és a Hungarian GP tavalyi finalistája (az idén is jön a Római Teniszakadémiára) Anhelina Kalinina.

Borítókép: Sebastian Frej/MB Media/Getty Images

Videók