Tenisz: hiába épült fel Babos, idén már nem versenyez

Tökéletesen felépült karsérüléséből Babos Tímea, szakmai okok miatt mégsem áll rajthoz a november 26-án kezdődő, 75 ezer dolláros dubaji ITF-versenyen a jelenlegi legjobb magyar női teniszező.


A menedzsmentjétől az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint az egyéni világranglista 64. helyén álló játékos legközelebb jövőre, a 2013-es szezon első hetében lép pályára, a kínai Sencsenben vagy az új-zélandi Aucklandben.    

„Jó felkészülés lehetne a dubaji verseny, de most az új technikám miatt nem akarom megszakítani a felkészülésemet. Előfordulhatna ugyanis, hogy egy szorosabb mérkőzésen visszatérnék a korábbi mozdulatsorokhoz, így kárba veszne az elmúlt hetek munkája. Még nincs meg az új dolgoknál a teljes beidegződés” – nyilatkozta a 19 éves játékos.    

Babos az elmúlt hetekben kétszer is járt Londonban, ahol az új technikát csiszolta stábjával. A fiatal játékos reméli, hamarosan visszatérhet az angol fővárosba, mert rendkívül hasznos tapasztalatokkal gyarapodott.    

„Nagyon látható és érezhető a pozitív változás. Egyértelmű, hasznos volt a két londoni út. Ilyen tenyereseket még sohasem ütöttem! Korábban a fonákom volt a stabilabb. A tenyeresem számított a pontnyerő ütésemnek, de emiatt jóval többet is hibáztam. Most már alig rontok tenyeressel” – árulta el az ifjú teniszező, aki az őszi ázsiai versenyeket követően heteken át sérüléssel bajlódott, de immár rendben van.   

Tökéletesen meggyógyult a karom. Sokat nyújtok, lazítok és sokat erősítek is” - mondta.

Videók