Szabalenka győzött, Kerber kikapott a New York-i tenisztornán

A német teniszező két játszmás előnyről veszített.


A fehérorosz Arina Szabalenka győzött, a német Angelique Kerber viszont kikapott a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyének vasárnapi nyolcaddöntőjében.

A második helyen kiemelt Szabalenka sima mérkőzésen kerekedett a 15. helyen rangsorolt belga Elise Mertens fölé, míg a 16. kiemelt, volt világelső, 2016-ban US Open-győztes Kerber szettelőnyről maradt alul a kanadai Leylah Fernandezzel szemben.

Búcsúzott egy másik korábbi női világelső is, a kilencedik kiemelt spanyol Garbine Muguruzát a nyolcadik helyen rangsorolt, Roland Garros-győztes cseh Barbora Krejcikova győzte le két játszmában.

A férfiaknál az egyik meglepetésember, a 18 éves Carlos Alcaraz győzelmével a legfiatalabb játékos lett a US Open történetében - az open érát tekintve -, aki negyeddöntőbe jutott. A spanyol játékos a nyolcaddöntőben a nála 14 évvel idősebb német Peter Gojowczykot múlta felül öt szettben. Sikerét követően Alcaraz kiemelte: már az első játszmában úgy érezte, hogy fizikailag és mentálisan is elérte a határait, de a lelátón helyet foglalók energiája a segítségére volt.

A spanyol játékos negyeddöntős ellenfele a 12. helyen kiemelt kanadai Felix Auger-Aliassime lesz.
Alcaraz egy körrel korábban a harmadik kiemelt görög Sztefanosz Cicipaszt győzte le ugyancsak ötjátszmás mérkőzésen, egymást követő két ötszettes sikerre ilyen fiatalon legutóbb az amerikai Michael Chang volt képes a US Openen, ő 1988-ban 16 évesen nyújtott hasonlóan bravúros teljesítményt. Alcaraz az 1990-es Roland Garroson 18 évesen szerepelt Chang óta a legfiatalabb férfi teniszező, aki Grand Slam-tornán a nyolc közé jutott.

A 18 éves és négy hónapos spanyol a US Open statisztikája szerint nyolc nappal fiatalabban jutott a negyeddöntőbe, mint az 1988-ban elődöntős Andre Agassi.
Alcaraz a legfiatalabb játékos a szerb világelső Novak Djokovic óta, aki egy évben két GS-viadalon is eljutott legalább a harmadik fordulóba, illetve a horvát Goran Ivanisevic óta legfiatalabb játékosként nyert egy idényben legalább egy mérkőzést mind a négy GS-torna főtábláján. A szerbnek 2005-ben, a horvátnak 1989-ben jött össze ez az eredmény.

Eredmények, nyolcaddöntő:

férfiak:

Alcaraz (spanyol)-Gojowczyk (német) 5:7, 6:1, 5:7, 6:2, 6:0
Auger-Aliassime (kanadai, 12.)-Tiafoe (amerikai) 4:6, 6:2, 7:6 (8-6), 6:4

korábban közölt vasárnapi eredmények:

Medvegyev (orosz, 2.)-Evans (brit, 24.) 6:3, 6:4, 6:3
Van de Zandschulp (holland)-Schwartzman (argentin, 11.) 6:3, 6:4, 5:7, 5:7, 6:1

nők:

Szabalenka (fehérorosz, 2.)-Mertens (belga, 15.) 6:4, 6:1
Krejcikova (cseh, 8.)-Muguruza (spanyol, 9.) 6:3, 7:6 (7-4)
Fernandez (kanadai)-Kerber (német, 16.) 4:6, 7:6 (7-5), 6:2

korábban közölt vasárnapi eredmény:

Szvitolina (ukrán, 5.)-Halep (román, 12.) 6:3, 6:3

Borítókép: Facebook.com/ Angelique Kerber 

Videók