Sok kritika éri a szerb világelső teniszezőt

Edzője és édesapja kiáll Djokovic mellett.


Kiáll Novak Djokovic mellett edzője, Goran Ivanisevic és édesapja, Srdjan Djokovic. A szerbek világelső teniszezőjét sok kritika érte az elmúlt napokban amiatt, hogy az általa életre hívott, meghívásos Adria Tour zadari versenye után kiderült: többeknek - így neki is - pozitív lett a koronavírus-tesztje.

A korábbi wimbledoni bajnok Ivanisevic a New York Times szerdai számában úgy nyilatkozott: bizonytalan, hogy Grigor Dimitrov a sorozat alatt fertőződött-e meg. A bolgár játékos Los Angelesből utazott Szerbiába, majd onnan hazájába, mielőtt a múlt héten megérkezett a horvátországi Zadarba.

Ott a helyi egészségügyi hatóságok ajánlásával összhangban nem volt szükséges a tünetmentes teniszezők tesztelése.

"Szerdán érkezett és csak annyit mondott, fáj a könyöke." - idézte fel a történteket Ivanisevic.

Dimitrov először pénteken panaszkodott arra, hogy nem érzi jól magát, a szombati első meccsére - a később szintén pozitív vírustesztet produkáló horvát Borna Coric ellen - még kiállt, a második találkozóját azonban már lemondta. Utána visszatért Monacóba - folytatta Ivanisevic.

Novak Djokovic édesapja ennél egyértelműbben fogalmazott: szerinte Dimitrov volt a pozitív esetek okozója.

"Dimitrov nagy kárt okozott a családunknak.
- jelentette ki a szerb Kurir című lapban Srdjan Djokovic. - Miért történt, ami történt? Mert ő valószínűleg már betegen érkezett mit tudom én honnan. Itt sem teszteltette magát és korábban máshol sem."

A sorozatot és annak szervezőit sok bírálat érte amiatt, hogy nem tartották be a higiéniai előírásokat, ráadásul nyilvánosságra került egy videofelvétel, amelyen gondtalanul együtt ünneplő játékosokat látni.
Az Adria Tour zadari tornáján résztvevők közül Djokovicon, Dimitrovon és Coricon kívül a szerb Viktor Troicki is elkapta a vírust, de Djokovic és Dimitrov edzője, Marko Paniki és Christian Groh is pozitív mintát szolgáltatott.

A hírek hallatán a szervezők kedden délután bejelentették: az Adria Tour további eseményeit nem rendezik meg. A belgrádi és zadari meccsek után a mezőny Banja Lukában és Szarajevóban is pályára lépett volna, de ezeket az állomásokat törölték. 

Borítókép: Alex Pantling/Getty Images

Videók