RG 2021: Djokovic heroikus küzdelemben győzte le Nadalt

Bármeddig eltudná az ember nézni a játékukat.


Novak Djokovic hatalmas mérkőzésen győzte le Rafael Nadalt! A szerb teniszező egy több mint 4 órás találkozón négy szettes győzelmét követően készülhet a Stefanos Tsitsipas elleni fináléra.

Leszállt az est Párizsban, és eljött amire egész nap mindenki feszülten várt: Az 58. Novak Djokovic-Rafael Nadal összecsapás. Mind a ketten megjárták a hadak útját, hiszen a szerb az olasz küldöttségnél hatalmas ellenállásba ütközött, a spanyol pedig Schwartzmannal játszott egy végletekig kiélezett meccset. A két játékos megmérkőzött a Roland Garrost megelőzően salakon, akkor Rómában Nadal önbizalom növelés szempontjából egy fontos találkozót nyert meg Djokovic-csal szemben.

A mérkőzés két olyan játékkal kezdődött, amik könnyedén lehetettek volna Djokovicé, hiszen a szerbnek előbb break lehetőségei, majd game labdái is voltak, azonban 16 perc küzdelem, és Nadal vezetett 2-0-ra. A világelső ezek után elkezdett egyre több hibával teniszezni, és pillanatok múltán fennállt a veszélye annak, hogy a tavalyi párizsi fináléval egyenértékű részeredménnyel indítsa ezt a találkozót is. Djokovic ezt ugyan elkerülte, még közelebb is tudott férkőzni riválisához, a szetthátrányt viszont így sem tudta megúszni. Nadal utolsó adogatójátéka harciasra sikeredett, mivel igen nehezen volt csak képes lezárni a játszmát, de végül a hetedik szett labdát már értékesítette, így 6-3-mal vezetést szerzett.

A második felvonás elején Nadal került átmenetileg hullámvölgybe, és néhány ki nem kényszerített hibájának köszönhetően az első adogatójátékát rögtön elveszítette. Djokovic break előnye azonban igen rövid életűnek bizonyult, hiszen a címvédő azonnal visszajött. A szerb viszont a folytatásban bátor teniszt vett elő, újra elnyerte ellenfele szerváját, majd két igen kritikus szervajátékot break labdák hárítását követően megnyert, így 6-3-mal kiegyenlített.

A harmadik játszmában a spanyol előtt adódtak az első nehézségek adogatóként. Nadal nagyon küzdött annak érdekében, hogy megmeneküljön a break hátránytól, azonban Djokovic a szett ötödik játékában a negyedik fogadó előnyét már kihasználta, és 3-2-re vezetett. A címvédő ugyan egyből semmisé tette ellenfele break előnyét, a sajátját sok rontásának köszönhetően viszont ismét elveszítette, így a világelső újabb lépést tett afelé, hogy egy szettre kerüljön a továbbjutástól. A fordulatok azonban egyáltalán nem értek véget erre a játszmára. Nadal emelni tudta játéka színvonalát, és hihetetlen mentális erejéről tanúbizonyságot téve előbb 3-5-ről kiegyenlített, majd ő jutott el elsőként játszma labdáig. Djokovic azonban egy káprázatos ejtést bemutatva megmenekült a szett elvesztésétől, és kiharcolt egy igen kulcsfontosságú rövidítést. Egy idegőrlő Tiebreak vette kezdetét, amit tulajdonképpen a szerb 4-3-as vezetésnél egy könnyelmű Nadal röpte hiba döntött el. A spanyol ezek után hiába tartotta magát még versenyben a rövidítésen belül, Djokovic megnyugodott, és egy hihetetlenül pontos szervával, majd egy agresszív játékkal lezárta a szettet.

Még jobban borzolta a kedélyeket, hogy a kijárási korlátozás ellenére az a döntés született, hogy a publikum a helyén maradhat, így nézők előtt folytatódhatott az öldöklő küzdelem.

Nadalt egyáltalán nem törte meg az elveszített harmadik játszma, hiszen a spanyol mintha mi sem történt volna, azonnal breakkel kezdte a negyedik felvonást. A címvédő hiába szerzett 2-0-ás vezetést a szett elején, a következő három játékban nem tudta a játéka intenzitását fenntartani, és Djokovic 3-2-es előnyben várhatta a folytatást. A szerb ráadásul a következő gameben egy óriási lépést tett a győzelem felé, miután elnyerte Nadal adogatójátékát. A világelsőnek pedig kitartott a lendülete, a meccs utolsó két játékában is rendkívül stabil teniszt produkált, és egy 4 óra 13 percig tartó mérkőzésen jutott be a Roland Garros fináléjába.

Két gladiátor küzdelmét hozta a mai este és megkockáztatom, hogy az idei év legnagyobb mérkőzését láthattuk. A két játékos között annyi döntött, hogy Djokovic jóval kevesebbet hibázott az igazán kritikus pillanatokban, emellett pedig a szerb rendkívül egyben volt mentálisan, és nagyon bátor tenisszel késztette a spanyolt arra a tényre, hogy bekerüljön 108. meccsén a harmadik veresége a Roland Garros történelemkönyvébe.

A mérkőzés végeredménye:

Novak Djokovic ( 1 )-Rafael Nadal ( 3 ) 3/6 6/3 7/6(4) 6/2


Forrás: teniszvilag.com
Borítókép: Tim Clayton/Corbis via Getty Images
Képek forrása: twitter.com

Videók