Remek tenisszel győzték le a világelsőt a fináléban

Az új világbajnok Dominika Cibulková nem adott esélyt a remekül küzdő Angelique Kerbernek.


 
A szingapúri női tenisz világbajnokság fináléjában a szlovák Dominika Cibulková remekül kezdett és már korán tudatosította a német Angelique Kerberben, hogy ez más mérkőzés lesz, mint amit a csoportkörben vívtak egymással, és a világelső 7/6 2/6 6/3-as győzelmével zárult, nem úgy, mint ez a mai!
 
A szlovák teniszező jó kezdése után vissza tudott brékelni Kerber, ám ekkor Cibulková újfent elvette a világelső szerváját, és végül 6/3-mal övé lett az első játszma. Cibulková a második szett elején sem hagyta kibontakozni az idén két Grand Slamet nyert németet, a brékelőnyt ezúttal is hamar megszerezte és habár Kerber nagyot küzdött a végén (meccslabdákat hárított), mégis Dominika Cibulková lett a sportág első szlovák világbajnoka.
 
 A 27 esztendős pozsonyi születésű hölgy eddigi legnagyobb eredménye a 2014-es Australian Openen elért fináléja, ahol 7/6 6/0-s vereséget szenvedett a kínai Na Litől. Cibulková a vébé előtt 2016-ban hat tornán is döntőzni tudott, melyek közül Katowicében, Estbourneben és Linzben is tornagyőzelmet szerzett. Az esztendő négy Grand Slamje közül egyedül Wimbledonban jutott túl a harmadik körön, akkor a negyeddöntőben az orosz Elena Vesnina állította meg.
 
Tenisz, WTA-Világbajnokság, Szingapúr, DÖNTŐ
Dominika Cibulková (szlovák, 7. kiemelt)- Angelique Kerber (német, 1. kiemelt) 6/3 6/4
 
 

Videók